Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sonkás-szalonnás rakott burgonya

60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát megmossuk, héjastul megfőzzük úgy, hogy még ne repedjen szét. Hideg vízzel leöblítjük, meghámozzuk, félbevágjuk.

Elkészítjük az öntetet is: 1 pohár tejfölt, 2 tojást és a joghurtokat összekeverjük az aprított petrezselyemmel és hagymával, a bazsalikommal és kevés fehérborssal.

Vajjal kikenünk egy kerek sütőformát, és lerakunk egy réteg főtt burgonyát, megszórjuk baconkockákkal, rárakjuk a tojásszeleteket, meglocsoljuk az öntet felével, majd újra egy sor burgonya következik, majd sonka, újabb sor burgonya, de azt már úgy, ahogy a képen látható, ügyelve arra, hogy a burgonya külső, domború széléből álló szeletek maradjanak utoljára, és azt a képen látható módon fel tudjuk használni. A burgonya fűszerkeverékkel minden sor burgonyát enyhén megszórunk, természetesen így járunk el a tetejével is.

Megszórjuk sajttal, meglocsoljuk a maradék öntettel, majd 180 fokos előmelegített sütőben 25 perc alatt megpirítjuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss