Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sonkakrémes és tojáskrémes roló

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 2 csomag előnyújtott leveles tészta
  • 1 db tojás
  • A sonkakrémhez:
  • 20 dkg főtt füstölt sonka
  • 6 dkg vaj
  • 1 fej lilahagyma
  • 2-3 teáskanál dijoni mustár
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • őrölt fehérbors
  • A tojáskrémhez:
  • 5 db főtt tojás
  • 2 szál újhagyma
  • 1/2 citrom leve
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa
  • őrölt fehérbors

Elkészítés

Elkészítés: Az előnyújtott leveles tésztát vágjuk fel kb. 2 cm-es csíkokra, majd a zsírral vékonyan megkent rolóformákra tekerjük fel.
Kenjük le vékonyan tojással, helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire állítva, egymástól távolabb. Sütés közben a tészta kicsit összecsúszik, így majd vastagabb rolót kapunk. Helyezzük előmelegített sütőbe, és 170 fokon süssük pár perc alatt szép pirosra. A sütőből kivéve még forrón húzzuk le óvatosan a formáról, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

A sonkakrémhez a sonkát és a hagymát vágjuk fel kisebb darabokra, adjuk hozzá a mustárt, 2 evőkanál tejfölt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és turmixoljuk össze, hogy jó krémes legyen (a maradék tejfölt, csak akkor adjuk hozzá, ha szükséges).

A tojáskrémhez a főtt tojásokat és az újhagymát vágjuk fel kisebb darabokra, adjuk hozzá a mustárt, a tejfölt, a citromlevet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd turmixoljuk össze, keverjünk hozzá annyi zsemlemorzsát, hogy jó krémes legyen.

Tálalás előtt töltsük meg a ropogósra sült rolókat a sonkakrémmel és a tojáskrémmel, majd úgy kínáljuk.

Megjegyzés

Közvetlenül tálalás előtt töltsük meg a tésztát, mert különben a krémtől elveszti a ropogóságát. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss