Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Sárgadinnye, az egészséges desszert

Illatos, csábító formájú gyümölcs, a globalizációnak köszönhetően lassan egész évben az asztalunkra kerül, mégis igazi szezonja a nyár.

Az Ázsiából származó gyümölcsöt már az egyiptomiak is ették, majd ezt a sort folytatták a görögök, és természetesen a rómaiak asztaláról sem hiányozhatott a sárgadinnye.

A római birodalom bukása után az arabok kezdtek foglalkozni termesztésével és nemesítésével. Az édesebb, nemesített hibridek a 16. században vették be Európát. Errefelé a mérsékelt klíma miatt üvegházféleségekben vagy speciálisan kialakított gödrökben termesztették a dinnyét.

Amerikába Kolumbusz Kristóffal került a dinnye, 1494-ben, méghozzá azért, mert a dinnye a napi fejadag részét képezte, hogy a legénység ne kapjon skorbutot. A 17. században hódította meg a dinnye Afrikát és Ausztráliát.

A sárgadinnyéből igen sokfajta létezik. Az európai sárgadinnye enyhén bordázott, szürkés héjú, a szintén Európában, Franciaországban nemesített mézharmat dinnye is nagyon kedvelt, hiszen lédús, kifejezetten édes fajta. Épp ezért előszeretettel használják desszertek alapanyagaként.

Észak-Amerikában a sárgadinnye hálós héjú, narancsszín húsú és nem túl édes. Ebből a fajtából létezik vörösesebb és sárgásabb árnyalatú húsú is, de nem gyakori. Amerikában reneszánszát éli a perzsa dinnye montreáli változata is, amit már a 17. század végén termesztettek a jezsuiták, de a 19. században a város növekedésével eltűnt a környező földekről, ám a 20. század végén újraélesztették ezt a világoszöld húsú, fűszeres ízű dinnyét. Kínában a Hami dinnye közkedvelt, rózsaszínes, ropogós húsával.

Izrael is szerepel a nagy dinnyetérképen, hiszen 1970 körül itt nemesítették a Galia dinnyét, ami a mézharmat és a klasszikus sárgadinnye keveréke, általában 1 kg körül mozog. Annyira sikeres nemesítés volt, hogy manapság már Spanyolországban is termesztik.

Nemesített sárgadinnyék a teljesség igénye nélkül: Juan Canary, Santa Claus, Pepino, Persian, Casaba, Kantalup, Crenshaw, Honeydew, Emerald Pearl...

Egészséges dinnye

A sárgadinnye rendkívül tápláló étel. Jó a bélrendszernek, a szív és érrendszernek és az immunrendszernek. Egyes kutatások szerint fogyasztásával megelőzhető a rák kialakulása. Tápanyagokban igen gazdag. Többek között az alábbiak találhatóak meg benne: kalcium, foszfor, magnézium, réz, króm, A-, C- és E-vitamin, folsav. Emellett még a béta-karotin tartalma is igen magas.

A napi ajánlott C-vitamin mennyiségünket 20 dkg sárgadinnye tökéletesen fedezi. A sárgadinnye édessége ellenére nem egy kalóriadús étel, hiszen negyed kilónyi dinnyében nagyjából 230 kalória található. Épp ezért sárgadinnye-kúrákat is szoktak tartani fogyókúra címén. Nagyon magas a víztartalma, emiatt vízhajtónak is használható.

Hogyan vegyünk dinnyét és hogyan tároljuk?

A súlya és az illata alapján válasszunk. A dinnye héja legyen hibátlan, ne legyen rajta repedés vagy puha folt. Az édes illatú dinnyéket keressük, aminek pézsmaszaga van, azt ne vegyük meg, mert túl érett. Sajnos a szalmonella elleni kezeléshez használt szerek sokszor elnyomják a túlérés szagát.

A sárgadinnye szobahőmérsékleten 2-3 napig tárolható, hűtőben maximum 4-5 napig célszerű tárolni. A megkezdett dinnyét minden esetben a hűtőben tároljuk, lehetőleg becsomagolva és 2-3 napnál ne tovább.

Fogyasztás vagy felhasználás előtt a dinnyét alaposan meg kell mosni, mert a héján sok esetben megtalálható a szalmonella baktérium.

Dinnye a konyhában

Behűtve önmagában tökéletes desszert, de sokféle módon el is készíthetjük. Lehet belőle igazi, nyári, szomjoltó leves, pármai sonka alatt kanapé, salátákban izgalmas betét. Készíthetünk belőle fagylaltot, vagy dinnyegömbökkel tarkíthatunk egy clafoutis-t.

Elegáns és könnyen elkészíthető a dinnye souvlaki, ilyenkor 3-4 féle dinnyekockából állíthatunk össze látványos és finom nyársakat.

A dinnyét fűszerezhetjük sóval, frissen őrölt feketeborssal, gyömbérrel, cayenne borssal, bazsalikommal, vagy meglocsolhatjuk egy kis citromlével.

Hideg sárgadinnye-krémleves

Hozzávalók:
2 közepes sárgadinnye
2,5 dl tejszín
1 bő evőkanál Cointreau

1-2 evőkanál méz

Elkészítés: A sárgadinnyét botmixerrel krémesítem. Hozzáadom a tejszínt, egy pici sót, mézet, egy kevés narancslevet, és az egészet megbolondítom egy kis Cointreau-val. Az egészet alaposan elkeverem, majd hűtőbe teszem. Hidegen, vaníliafagylalttal gazdagítva tálalom.

Dinnyefagylalt

Hozzávalók:
2,5 dl 30%-os tejszín
12 dkg cukor
1 közepes méretű, érett sárgadinnye
1 lime leve

Elkészítés: A tejszínt felmelegítem, hogy elolvadjon benne a cukor, majd félrehúzom kihűlni. A dinnyét apró kockákra vágom, majd összeturmixolom a kockákat. A gyümölcsre csorgatom a lime levét, és az egészet összekeverem a már kihűlt tejszínnel. A krémet a fagylaltgépbe teszem. Ha nincs fagylaltgép, akkor egy üres fagylaltos dobozba öntöm a krémet, és a mélyhűtőbe teszem, majd félóránként átforgatom.

Receptek sárgadinnyével >>>


 

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Hozzászólások

Ernocske
Nálunk a sárgadinnye tárolása nem gond, megvásárlása után nem sokkal már csak a héja marad meg belőle.
szmaria45
Mivel imádom a sárgadinnyét, ezért minden ebből készült étel és desszert a kedvencem. Ha még azt is bele kalkulálom, hogy a szervezetünkre milyen jótékony, gyógyító hatással van, akkor ez teljes siker. Mindenkinek ajánlom.

Magazin