Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Salátaleves sült szalonnával

MME MME
30 perc
bonyolult
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Egy fazékban az olajból, lisztből rántást készítünk, ha kezd pirulni, hozzáadjuk a megtisztított, apróra vágott vöröshagymát, kissé sütjük együtt, megszórjuk kevés fűszerpaprikával, majd felengedjük a tejjel, öntünk rá még kb. 1 liter vizet, és kevergetve kezdjük főzni.

Közben a salátát megmossuk, a torzsánál négyfelé vágjuk, majd apróra, egyenesen a levesbe. Sózzuk, és ahogy a saláta összeesik, úgy adagoljuk, míg el nem fogy.

Sűrűn kevergetve puhára főzzük, majd a végén ízesítjük cukorral, ecettel, sóval. Végül beleöntjük az előzőleg felvert tojást, és felfőzzük vele a levest.

A szalonnát felkockázzuk, kisütjük. A levest tányérokba szedjük, ízesítjük tejföllel, és hozzáadjuk a sültszalonna-darabokat.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss