Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajtos-tejfölös csirkecomb

75 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A combokat sózzuk be, majd hagyjuk legalább fél órát állni.

A hagymát vékonyan szeleteljük fel, majd egy tepsibe öntsünk 2 evőkanál olajat, és terítsük el rajta a felszeletelt hagymát.

A lisztet keverjük össze a fűszerekkel, sóval és a pirospaprikával, majd forgassuk bele alaposan a csirkecombokat. A maradék lisztes keveréket szórjuk a hagyma tetejére, majd helyezzük rá a combokat.

A tejfölt keverjük simára a borral és 5 evőkanál olajjal, majd kanalazzuk rá a combok tetejére úgy, hogy teljesen befedje. Ezután fóliázzuk le a tepsi tetejét.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 50 perc alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, és süssük szép pirosra.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én rizzsel tálaltam.

Ezek is érdekelhetnek

Friss