Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajtos csirkecsigák

MME MME
30 perc
bonyolult
megfizethető
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Felszeleteljük, kockázzuk a zsömléket, és tepsire téve pár percre betoljuk a sütőbe.

A csirkemellfiléet kinyitjuk - azaz egy éles késsel bevágjuk, így vékonyabb és nagyobb szelet húst kapunk -, majd enyhén kiklopfoljuk. Ha ezzel megvagyunk, sózzuk, borsozzuk, majd a hússzeletet félretesszük.

Aprólyukú reszelőn lereszeljük a sajtot, majd a felét elosztjuk a kiterített fúsfilén, végül az egészet feltekerjük. A tekercset 1,5–2 centis szeletekre vágjuk, és a kis roládokat egy-egy fogpiszkálóval átszúrva forró serpenyőben - kevés olajon - aranybarnára sütjük.

Amíg a sajtos csigák sülnek, előveszünk egy nagy keverőtálat, beleöntjük a joghurtot, hozzászórjuk a maradék reszelt sajtot, sózzuk, borsozzuk. Ízesítjük 1 teáskanál mustárral, a citrom reszelt héjával, majd a fél citrom levével, és végül néhány ág friss, szétmorzsolt kakukkfűvel. Az egészet alaposan összekeverjük, majd beleforgatjuk a friss salátakeveréket.

Egy tányérra kanalazunk a salátából, rápakoljuk az időközben elkészült sajtos csirkecsigákat, és hogy az étel még gazdagabb legyen, tányérra szórunk az elkészült zsemlepirítósokból is.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss