Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sajtkrémmel töltött lazactekercs

30 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: Az olajos lében lévő lazacot öntsük egy szűrőbe, és hagyjuk teljesen lecsepegni. Ezután daraboljuk fel ízlés szerint (én egészen apróra feldaraboltam).

A mascarponét ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd a tejfölt apránként adagolva keverjük simára. Ezután ízesítsük citromlével, és szórjuk meg apróra vágott snidlinggel, majd szintén keverjük össze. (A tejfölt apránként keverjük hozzá, nehogy túl lágy legyen a massza, mert akkor nehezen tudjuk megtölteni a lazacszeleteket, a sózásnál pedig figyeljünk arra, hogy a lazac már eleve elég sós!!!!).

Vágjunk le egy nagyobb darab fóliát, majd helyezzünk rá egy szeletet a füstölt lazacból. Ezután kanalazzuk rá a mascarponés krémet, majd a fólia segítségével tekerjük fel, mint a bejglit. A többi lazacszelettel is így járjunk el. A lazactekercseket ezután tegyük egy tálcára, majd tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel. Pirított kiflikarikákkal kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss