Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sáfrányos-zöldborsós burgonyaleves

30 perc
rafinált
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát és a hagymát meghámozzuk, kockára vágjuk. Egy leveses edényben kevés (2-3 evőkanál) olajat forrósítunk, rászórjuk a kockára vágott burgonyát, hagymát és a 2 db kinyomott fokhagyma gerezdet, és takaréklángon legalább 5 percig kevergetjük. Lehúzzuk a lábast a tűzről, megszórjuk a zöldségeket sóval, borssal és annyi sáfránnyal, hogy szép sárga legyen, és jól összekeverjük. 1 perc alatt átpirítjuk az egészet, majd 1 liter erőlevessel felöntjük. Felforraljuk, majd takarék lángon kb. 18-20 perc alatt megfőzzük. (Akkor jó, ha a burgonya megpuhult). Belekeverjük a zöldborsót, és még 5 percig főzzük. Lehúzzuk a tűzről. Egy nagy bögrébe beleöntjük a tejfölt, és hozzámerünk egy merőkanálnyi levest. Habverővel simára keverjük, majd megint hozzákeverünk egy merőkanálnyi lét. Ismét simára keverjük, majd a tejfölös lét óvatosan a leveshez keverjük. Megsózzuk, borsozzuk, és forrón tálaljuk. Megszórhatjuk friss bazsalikom vagy koriander levelekkel.

Ezek is érdekelhetnek

Friss