Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rumos-diós szaloncukor (súlykontroll)

90 perc
bonyolult
olcsó
Hozzávalók
  • Hozzávalók 24 darabhoz:
  • 8 dkg zabpehely
  • 1,3 dl víz
  • 1-2 evőkanál rum vagy rumaroma
  • 1 evőkanál folyékony édesítő
  • 8 dkg dió
  • aszalt gyümölcsök (mazsola, szilva, meggy, cseresznye stb.)
  • A csokoládémázhoz:
  • 10 dkg diabetikus csokoládé
  • 2-3 dkg vaj

Elkészítés

Elkészítés: Először is kimérjük a zabpelyhet, fontos, hogy natúr, kisszemű legyen, mert így könnyebben szívja meg magát. Ráöntünk 1 dl vizet, 1-2 evőkanál rumot, és a folyékony édesítőszert is hozzáadjuk. Fontos, hogy a folyadék éppen ellepje a zabot, több ne legyen! Ha rumaromát használunk, akkor az édesítőszerhez adjuk, feloldjuk, és úgy öntjük a zabra. Jól elkeverjük, és minimum 1 órát hagyjuk állni.

Közben a diót megpucoljuk, finomra ledaráljuk. Hozzákeverjük a zabhoz, ami már jól megszívta magát vízzel, és villával jó alaposan összedolgozzuk, összetörjük. Elvileg jól formázható masszát kell kapnunk. Ha kissé folyékony, adhatunk még hozzá 1-2 evőkanál zabpelyhet, viszont ha pergős, akkor 1-2 evőkanál vizet, és ez esetben már elég 15-20 percig állni hagynunk. Utána ismét jól eldolgozzuk, majd vizes kézzel diónyit kiveszünk a masszánkból, közepébe nyomunk egy aszalt gyümölcsöt, és bonbonná formázzuk. Ha túl nagy a gyümölcs, mint pl. az aszalt szilva, akkor azt késsel többfelé aprítjuk.

A sütőt 170 fokra előmelegítjük, sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk a kis szaloncukrainkat, majd kb. 10-15 perc alatt világosbarnára sütjük. A külseje enyhén ropogós marad, belül viszont puha, ízletes.

Gőz fölött a csokoládét felolvasztjuk, ha már felolvadt, hozzáadjuk a vajat, elkeverjük. Fogpiszkálót szúrunk a zabos bonbonjaink közepébe, azzal mártogatjuk bele a csokimázba, akárcsak a fondüt. Visszahelyezzük a sütőpapírra, és hagyjuk, hogy a máz megdermedjen rajta. Utána kihúzzuk a közepükből a fogpiszkálókat, és felhasználásig hűvös helyen tároljuk.

A recept a 2. és a 3. szakaszban úgy fogyasztható, hogy akik a 2. szakaszban járnak, a csokoládémáz helyett natúr kakaóporban forgassák meg a zabos bonbonjaikat. Akik viszont a 3. szakaszban járnak, ők édesítőszer helyett használhatnak akár 2 evőkanál mézet is, ez esetben kevesebb folyadékot tegyenek bele. Igazán nagyon finom, egészséges, ízletes szaloncukor.

Ezek is érdekelhetnek

Friss