Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rumos-diós keksz

45 perc
egyszerű
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, a sütőporral és az őrölt fahéjjal, majd adjuk hozzá a hideg felkockázott vajat, és morzsoljuk össze. Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a darált diót, és keverjük alaposan össze. Végül adjuk hozzá a kissé felvert tojást, és a rumaromát (vagy rumot), majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Ezután formázzunk belőle diónyi nagyságú golyókat.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük rá a megformált golyókat. Ezután mindegyiknek a tetejét kissé nyomjuk le egy villával.

Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 8-10 percig. Ezután vegyük ki a sütőből, majd helyezzük rácsra a kekszeket, és hűtsük ki egészen.

Rögtön fogyasztható, vagy jól zárható dobozban hosszabb ideig is eltartható.

Ezek is érdekelhetnek

Friss