Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rózsás szomjoltó

A Rosa Canina, azaz a csipkebogyó a vadrózsa vitamindús gyümölcse. A felaprított és szárított gyümölcsből készült tea reggel élénkítő hatású, lehűtve pedig kiválóan alkalmas a szomjúság oltására. Ugyanakkor legfontosabb hatóanyagának köszönhetően szilárdítja a kötőszövetet, így belsőleg fogyasztva feszesíti testünket.

A vadrózsát, mely a rózsa őse, erdőszéleken, legelőkön, cserjésekben, falusi utak mentén találhatjuk meg. A világos rózsaszín virágok júniusban vagy júliusban nyílnak, a törzset és az ágakat durva tüskék borítják. Termése szőrös mag, amelyeket piros húsú vacok vesz körül, ez a csipkebogyó. A csipkebogyó ovális vagy gömb alakú, húsos falú, kevés nedvű, meggypiros színű, savanykás ízű gyümölcs.

A jelkép

A mérsékelt égövben és szubtrópusi területeken több mint 200 rózsafaj található. Termését már a Krisztus előtti időkben gyógynövényként hasznosították. A Bibliában a csipkebokor Mózes elhivatását jelképezi. A középkorban a lángoló, de el nem égő csipkebokrot Mária jelképének tekintették, aki Isten anyjává lett és mégis érintetlen maradt. A barokk művészetben az égő csipkebokor a szeplőtelen fogantatás jelképe lett.

Az "orvosság"

A csipkebogyó gazdag tárháza a B1-, B2-, P-, K-, E- vitaminoknak. Ásványianyag- és nyomelemtartalma is jelentős, így vasat és magnéziumot is bőven tartalmaz. Ám a legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. A C-vitamin részt vesz az oxidációs folyamatok szabályozásában, erősíti a vérerek falát, szilárdítja a kötőszövetet, fokozza a szervezet védekezőképességét a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. Fokozott C-vitamin-bevitel szükséges testi-lelki megterhelés, például fogyókúra, terhesség, szoptatás idején, de elengedhetetlen a tavaszi fáradtság, járványveszély idején is.

A csipkebogyóban található C-vitamin jótékonyan hat az emésztésre is. Serkenti a mellékvesék és a máj működését. A tea gyenge hashajtóként és vizelethajtóként is ismert, ajánlott vesekő, vesehomok kezelésére is. Jelentős vértisztító és görcsoldó hatása van. Megelőzésként segíti a csontok erősödését, szilárdságát és a csontképződést.

Nyári kánikulában csecsemők is ihatják az anyatej mellé folyadékpótlásként. Kevéssé ismert, hogy a csipkebogyó főzete külsőleg és belsőleg jól használható nehezen gyógyuló sebek, fertőzések kezelésére. A vadrózsa magvaiból nyert olajat a kozmetikai ipar hasznosítja a bőr regenerálására. 

 

Horváth Réka

Ezek is érdekelhetnek

Friss