Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Rosé kacsamell cseresznyemártással

Hozzávalók

  • Hozzávalók:
  • 1 nagyobb kacsamellfilé (kb. 90 dkg)
  • kb. 1 teáskanál durvára tört színes bors
  • 1 fej fokhagyma
  • 1/2 dl száraz fehérbor
  • A mártáshoz:
  • 80 dkg cseresznye (nyersen, kimagozva volt eltéve)
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 dl száraz vörösbor
  • 1/2 citrom leve
  • kevés reszelt citromhéj
  • őrölt fahéj
  • őrölt gyömbér
  • őrölt szegfűszeg
  • pici chili - elmaradhat, ízlés szerint
  • 2 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés

    Elkészítés: A leöblített húst leszárítjuk, hosszában kétfelé vágjuk. A húsdarabokat éles késsel sűrűn bekockázzuk, mindkét oldalát bedörzsöljük sóval. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

    Egy serpenyőt közepesen felforrósítunk, a melleket bőrös felükkel lefelé a serpenyőbe tesszük, borsozzuk, közepes hőfokon kb. 5-6 perc alatt aranybarnára sütjük. A húst megfordítjuk, az egészben hagyott, külső vékony héjától letisztított fokhagymát keresztben félbevágjuk, köré tesszük, és tovább sütjük a másik húsos oldalán is kb. 3-4 percig.
    Aláöntjük a fehérbort, és kb. 15 percre az előmelegített sütőbe toljuk.

    Egy vágódeszkára fóliát teszünk, a melleket ráfektetjük, dupla fóliával befedjük, és 10 percig pihentetjük a tálalás előtt.

    A mártáshoz a cukrot világosbarnára pirítjuk, felöntjük 1 dl vörösborral és a citromlével. Ízesítjük a fűszerekkel, és addig forraljuk, ameddig a cukor felolvad. Beleforgatjuk a cseresznyét, csipetnyi sóval, esetleg csipetnyi chilivel összeforraljuk. A maradék vörösborral kikeverjük a keményítőt, a cseresznyéhez öntjük, éppen csak sűrűsödésig főzzük, tálalásig melegen tartjuk.

    Tálalásnál a melleket vékonyan felszeleteljük, tányérra rendezzük, ízlés szerinti köretet és a cseresznyemártást kínáljuk hozzá. Köretként krumplipürét készítettem a sült fokhagymagerezdekkel, de jól illik hozzá a párolt rizs, krokett, petrezselymes burgonya is.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek