Keress receptre vagy hozzávalóra

Ringló, a szegény rokon

A szilva nyári megjelenésével szinte egy időben a piacokon feltűnik a ringló is. A sárga, zöld vagy sötét héjú csonthéjas gyümölcs ázsiója közel nem olyan nagy, mint a szilváé, holott a ringlóból is igen finom desszertek készíthetőek.

A nyár végi kirándulások közben gyakorta találkozhatunk vadon termő, gyümölcstől roskadó ringlófákkal. Ezek a gyümölcsök éretlenül meglehetősen savanyúak, de érett állapotukban édesek és lédúsak. Igaz, az érettség egyetlen tesztje, ha megkóstoljuk a piros, zöld vagy sárga gömbölyű termést.

A feltehetően kis-ázsiai eredetű ringló nevéhez különféle történetek, legendák kapcsolódnak. A francia Reine Claude (Claude királyné) típusú gyümölcs története szerint egy, a XV. században élt bretagne-i hercegnő, később I. Ferenc hitveseként ismert és a nép által szeretett Claude királyné tiszteletére keresztelték el az édeskés gyümölcsöt, amit a kor egyik leghíresebb botanikusa, Pierre Belon hozott keleti kutatóútjáról.

A ringló ezen elnevezése olyan elterjedt volt Európában, hogy az 1881-ben Dobos C. József által írt Magyar-Franczia szakácskönyvben a ringló Reine Claude néven szerepel. A gyümölcs felhasználási javaslata a cukorszirupban történő eltevés, illetve a friss gyümölcsös tészták között is szerepel egy Reine Claude lepény. Feltételezhetően a Reine Claude-ból elnémetesedett Ringlotte félrehallásából született a ringló szavunk is, ami ezt a gyümölcsfajtát fedi.

Az örmény, török közvetítéssel Európába jutó ringló a kontinensről csak a 18. század környékén került át Angliába, ahol egy tévedésnek köszönhetően a Greengage nevet kapta. Történt ugyanis, hogy egy Párizsban tanuló angol pap, név szerint John Gage néhány fiatal Reine Claude fácskát küldött testvérének, Sir William Gage-nek. Csakhogy út közben a fákról eltűntek a címkék, így a kertész a küldő (és egyben az új tulajdonos után) Green Gages-nek nevezte el őket. A név a fákon és a gyümölcsökön is rajta ragadt, a mai napig ezen a néven ismert Angliában.

A ringlóval nagyon jól helyettesíthető a szilva. Különféle süteményekben, pitékben remekül megállja a helyét. Lekvárokat, dzsemeket is érdemes belőle főzni, sőt akár fűszeres chutney-t is készíthetünk ringlóból. A ringlóval készített süteményeknél egy dologgal kell csupán számolni, hogy a gyümölcs igen lédús, így könnyedén eláztathatja a tésztát. Épp ezért a vele készített pitéknél, bedobós típusú süteményeknél erre mindig figyeljünk oda.

A ringlós édességek, sütemények fűszerezése megegyezik a szilváéval. Leggyakrabban fahéjjal, szegfűszeggel ízesítjük, de vaníliával, szerecsendióval, kardamommal, marcipánnal vagy esetleg egy kis likőrrel is megbolondítható. A szilva-mák házasságnak megfelelően a ringló is tökéletes partnere a máknak.

Magyar Elek méltán híres receptgyűjteményében, az 1939-ben megjelent Ínyes mester szakácskönyvében több ringlós recept is található, bár a süteményekben való felhasználás helyett inkább a ringló eltevésén van a hangsúly. A könyvben található kompót recept, Doboshoz hasonlóan feltűnik a cukorszirupban eltett ringló, illetve megtalálható még benne a ringlódzsem és a lekvár is.

Őszi szelet ringlóra hangolva 

Hozzávalók:
15 dkg vaj 
50 dkg rétesliszt 
1 csomag vaníliás cukor 
1 csomag sütőpor 
2 tojás 
13 dkg cukor 
2 evőkanál tejföl 
80 dkg ringló 

Elkészítés: A hozzávalókból tésztát gyúrok. 2 részre szedem. Az egyik felét nyújtom, kikent, lisztezett tepsibe fektetem. Erre helyezem a negyedelt ringlót, amit utána alaposan megszórok fahéjas cukorral. A tészta másik felét is nyújtom, majd a cukros ringlóra fektetem. Felvert tojással megkenem, villával megszurkálom a tésztát. 190 fokon szép aranybarnára sütöm.

Ringlós-mákos pite

Hozzávalók:
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
7 tojás
7 dkg rétesliszt
20 dkg darált mák
1 csomag sütőpor
2 evőkanál rum
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kávéskanál őrölt kardamom
1 narancs héja

Elkészítés: A tojások sárgáját habosra keverem a porcukorral és a vajjal. Belekeverem a rumot, majd a sütőporos liszt következik, a mák és a fűszerek. Homogénné keverem a tésztám, majd felverem a tojáshabot, és egy habverővel beleforgatom a tésztába. A zsírral kikent, rétesliszttel kiszórt tepsibe öntöm, és fél ringlókkal fedem. 180 fokra előmelegített sütőbe tolom, és tűpróbáig sütöm.

Ringlós pite

Hozzávalók:
1 kg ringló
50 dkg vaj
70 dkg finomliszt
4 tojás sárgája
csipet só
8 evőkanál víz

Elkészítés: A vajat a liszttel és a sóval elmorzsolom, a sárgájával és a vízzel tésztává gyúrom, majd egy órára a hűtőbe teszem. A ringlót kimagozom, a fahéjas cukrot bekeverem. Egy nagy tepsibe belesimítom a tésztám kinyújtott felét. Picit megszórom zsemlemorzsával, gömbölyű részükre fektetem a fél ringlókat, alaposan megszórom őket a fahéjas cukorral, majd a tészta másik felét is nyújtom, és befedem vele a ringlókat. Egy elhabart tojással megkenem, húsvillával alaposan meglyuggatom, majd 200 fokos előmelegített sütőbe dugom. Nagyjából egy óra alatt szép aranybarnára sütöm.

Szilva - levestől desszertig >>>

Szilvás receptek >>> 

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Bgaboca 6 évvel ezelőtt
Pirosból is lekvárt főztünk! Szuper!

Magazin