Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rétegezett gombás hús gyömbéres édesburgonya pürével

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A csirkemellet vékony szeletekre felvágjuk. Kevés borsot és sót szórunk a húsra. A só mennyiségére érdemes odafigyelni, mert a sajt és gomba is sós lesz egy kicsit.

A gombát megpucoljuk és felszeleteljük. A hagymát kevés olajon üvegesre pirítjuk, aztán fűszerpaprikát szórunk rá, egy kis vizet öntünk hozzá. Hozzáadjuk a gombát, és megpároljuk.

Egy közepes méretű jénai tálat kikenünk olajjal, és kirakjuk egy sor hússal, majd a gomba felét rákenjük, és megszórjuk sajttal. Aztán egy újabb réteg hús következik, majd újabb sor gomba és sajt, végül a hús és a tejföl, amit egyenletesen szétkenünk a hús tetején.

Előmelegített sütőben 200 fokon alufóliával lefedve 20 percig sütjük, majd 10 percig pirítjuk.

Az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és puhára főzzük, aztán összetörjük pürének. Vajat adunk hozzá, és őrölt gyömbérrel ízesítjük.

Melegen tálaljuk, ünnepi alkalmakkor habzsákkal formázhatjuk az édesburgonya pürét.

Megjegyzés

A gombás rakott húst minden évben karácsonykor készíti el az édesanyám, az ünnepi vacsora egyik főétele. Tőle tanultam ezt a receptet, amivel a hozzám közel állóknak szoktam kedveskedni. Az íze pedig a mai napig felidézi a gyerekkorom meghitt karácsonyainak az emlékét. - Martamacs

Ezek is érdekelhetnek

Friss