Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Reform rakott kel

60 perc
egyszerű
megfizethető
5 adag

Elkészítés

  1. A káposzta torzsáját, illetve a durva ereket kivágjuk, majd ujjnyi szeletekre vágjuk, és sós, majoránnás, őrölt köményes vízben 5-6 percig főzzük.
  2. Közben a rizst, tömegének duplája mennyiségű vízzel fedő alatt, közepes hőfokon puhára főzzük, és a főzőlébe teszünk két csipetnyi sót.
  3. A hagymát apróra vágjuk, a paprikát kisebb szeletekre. Egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a hagymát, a paprikát ( én szoktam egy csipet sót tenni a hagymára akkor nem ég le), megdinszteljük, rátesszük a húst. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, friss kaporral, egy púpozott teáskanál pirospaprikával, csilipaprika porral, hozzáadjuk a szeletekre vágott koktélparadicsomot, egy gerezd zúzott fokhagymát, majd együtt pároljuk amíg a saját levét elfővi, utána összekeverjük az előfőzött rizzsel és egy evőkanál zabpehellyel.
  4. Egy tepsit kivajazunk, aljára hintünk egy kis zabpelyhet, erre tesszük a káposzta felét, ráterítjük a rizses húst, majd a káposzta másik felével beborítjuk. A tetejére tesszük a tejfölt, néhány szelet paprikát, zöld petrezselymet és 180 fokos sütőbe rakjuk, és addig sütjük ameddig a teteje enyhén megpirul. Sütési ideje, 180 fokon, légkeveréses fokozaton, az alsó rácson 35 perc volt. Tálaláskor tejföllel kínáljuk.

    Ajánljuk  még:

9 ELLENÁLLHATATLAN VARIÁCIÓ KELKÁPOSZTÁBÓL, AMIT MUSZÁJ MEGKÓSTOLNOD! >>> 

FRANKFURTI LEVES ÉS TÓCSNI: ÍGY EGYÜNK TÖBB SZUPERERGÉSZSÉGES KELKÁPOSZTÁT >>> 

EZÉRT EGYÉL KELKÁPOSZTÁT! >>> 

Megjegyzés

Érdekes, hogy a magyaros rakott káposzta mennyire elterjedt, és közeli rokona a kelkáposzta nagyon ritkán kerül terítékre. Most a rakott kelt szeretném egy kicsit népszerűsíteni. A kelkáposztából is lehet finom rakott ételt készíteni, télen jó vitaminforrás. Finom, ízletes magyaros étel. Ha barna rizzsel készítjük akkor cukorbetegek fogyókúrázók is "büntetlenül"fogyaszthatják. - BiroSari

Ezek is érdekelhetnek

Friss