Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rebarbara-pite

5/5
75 perc
mester
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A tésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 2 evőkanál tejföl
  • csipet só
  • 1,5 evőkanál cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 1 kiskanál szárított élesztő
  • A töltelékhez:
  • kb. 10 rebarbaraszár
  • 10-12 evőkanál barnacukor (kóstolgassuk közben, lehet, hogy így is savanyú, akkor tegyünk még hozzá!)
  • 1 kiskanál őrölt gyömbér
  • 2-3 kiskanál őrölt fahéj
  • 5-8 evőkanál búzadara
  • A tetejére:
  • 1 tojás sárgája
  • 2-3 kanál kristálycukor

Elkészítés

Elkészítés: A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrtam (az élesztőt csak beletettem, nem futtattam, nem kelesztettem), majd kb. fél órát pihentettem a hűtőben.

Ezalatt vajjal kikentem egy tepsit. A megtisztított és felaprított rebarbarákat kb. 4 evőkanál vízzel és a cukorral feltettem főni. Elég félig megfőzni, de ha teljesen szétesnek, az sem baj. Amikor kész lett, akkor egy tésztaszűrő segítségével lecsöpögettem a levét amennyire tudtam, hozzákevertem a gyömbért és a fahéjat. Majd belekevertem legalább 4 evőkanál búzadarát.

Mikor letelt a tészta fél órája, elővettem, és 2 részre osztottam. A tészta egyik felét kinyújtottam, a tepsi aljára tettem, majd megszórtam még 1-1,5 evőkanál búzadarával. Azután következett a töltelék. Bár a töltelékben volt gríz, azért én a biztonság kedvéért még annak a tetejét is megszórtam 1-1,5 evőkanálnyival. Majd jöhetett a felső tésztalap. Megszurkáltam villával, nehogy töredezzen el a hő hatására. Bekentem a tojásfehérjével, megszórtam kristálycukorral, mintha almás pite lenne.

Előmelegített 190 fokos sütőben sütöttem, míg szépen meg nem pirult a teteje. Ahogy a rebarbarát általában, ezt is tejszínnel meglocsolva fogyasztottuk – legalábbis az ínyencek.

Megjegyzés



További fotók, receptek a Rachel és a csokigyár blogban! - arahel

Ezek is érdekelhetnek

Friss