Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rántott cukkini zöldbabsalátával

45 perc
egyszerű
olcsó
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A rántott cukkinihez:
  • 1 db cukkini
  • 3 db tojás
  • kukoricaliszt
  • zsemlemorzsa
  • 2 evőkanál szezámmag
  • őrölt fehérbors
  • olaj a sütéshez
  • A zöldbabsalátához:
  • 50 dkg zöldbab
  • 3-4 evőkanál olívaolaj
  • 1 citrom leve
  • 2 evőkanál méz
  • 2 teáskanál magos dijoni mustár

Elkészítés

Elkészítés: A cukkinit vékonyan szeleteljük fel, majd ízlés szerint sózzuk be, és hagyjuk legalább fél órát állni. Alaposan csepegtessük le, majd panírozzuk be. A tojásokat üssük fel egy tálba, majd sózzuk, borsozzuk, és keverjük össze. A lecsepegtetett cukkinit először forgassuk bele a lisztbe, majd az ízesített tojásba, végül pedig a szezámmaggal összekevert zsemlemorzsába.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg egy kevés olajjal, helyezzük rá a bepanírozott cukkinit, majd szintén locsoljuk meg egy kevés olajjal. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

A zöldbabot daraboljuk fel ízlés szerint, majd enyhén sós vízben főzzük roppanósra. Szűrjük le, majd hűtsük ki egészen.

Az olajat keverjük alaposan össze a mézzel, a citromlével, egy csipet sóval és a magos mustárral, majd öntsük rá a kihűlt zöldbabra. Kézzel forgassuk alaposan össze, majd hagyjuk kicsit állni, hogy az ízek jól összeérjenek (ízlés szerint több mézet is tehetünk hozzá, ha édesebben szeretjük).

Tálaláskor a rántott cukkinit rizzsel és a zöldbabsalátával kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss