Rakott krumpli kétféle kolbásszal - lépésről lépésre

Hozzávalók

  • 1 kg burgonya
  • 7 db tojás
  • 1 szál füstölt kolbász
  • 1 szál főzőkolbász
  • 5 dl tejföl
  • 2 fej hagyma
  • 1 csipet bors
  • 1 csipet őrölt kömény
  • 1 csipet pirospaprika
  • füstölt szalonna (ízlés szerint)

Elkészítés

    1. A burgonyát héjjában megfőzzük, meghámozzuk és felkarikázzuk. A tojásokból hatot megfőzünk, majd megpucoljuk és felkarikázzuk. A tejföl kétharmadát összekeverjük a maradék egy nyers tojással, a köménnyel, a borssal, a pirospaprikával és a sóval. A hagymákat megpucoljuk és vékony karikákra szeljük. A kétfajta kolbászt szintén karikákra vágjuk.
    2. A cserépedény aljára rakjuk az első sor karikázott burgonyát, majd a hagymát. Utána a karikázott tojást. Ezt meglocsoljuk a fűszeres-tojásos tejföllel, ezután rátesszük a főzőkolbászt. Majd újabb sor borgonya, hagyma, tojás, tejföl következik, majd rátesszük a házi, füstölt kolbászt
    3. A tetejére ismét burgonyát, majd tejfölt teszünk, a végén megszórjuk csíkokra vágott kolozsvári szalonnával. 180 fokon 25 percig fedő alatt pároljuk, majd levesszük a tetejét és készre sütjük. Jó étvágyat hozzá!
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Hasonló Receptek

Magazin