Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rakott kelkáposzta csülökkel

90 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: A csülköt felteszem főni az apróhussal együtt. A vízbe teszek 2 babérlevelet, 3-4gerezd fokhagymát, 1 fej vöröshagymát, egész borsot és egész köményt.

A káposztát másik lábosba rakom, megpucolva és laskákra tépkedve. A főzővizet ízesítem sóval, őrölt köménnyel, őrölt borssal és 3-4 gerezd fokhagymával. 6 percig főzöm, majd leszűröm, és hűlni hagyom.

Ha megfőttek a húsok, kiszedem és darabokra vágom. Ha a csülök is megfőtt, azt is feldarabolom. Közben a nyers burgonyát megpucolom és felkarikázom.

Egy tepsibe elkezdem rétegezni az összetevőket. Alulra a káposzta felét (egy picit meg szoktam sózni), rá a nyers burgonyát, amit sózok, borsozok és ételízesítővel megszórok, majd a húsokat és a csülköt teszem rá, majd a káposzta másik felével betakarom.

A tetejére a tejfölt összekeverem mustárral, sóval, borssal és a csülök főzőlevéből 2 merőkanálnyival, és ezzel nyakonöntöm az ételt. Forró sütőben összesütöm.

Ezek is érdekelhetnek

Friss