Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rakott burgonya főtt tarjával

75 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók 8 személynek:
  • 2 kg burgonya
  • 6 db tojás
  • 30 dkg főtt tarja
  • 15 dkg füstölt húsos szalonna
  • vaj
  • zsemlemorzsa
  • A szószhoz:
  • 2 db tojás
  • 7 dl tejföl
  • bors
  • 5 dkg vaj

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzöm, a tojásokat keményre főzöm, és megtisztítom mindegyiket.

Egy jénai tálat vajjal kikenek, morzsával megszórom. A karikára vágott burgonyával kirakom, majd erre jön egy sor felkarikázott főtt tojás, a főtt tarját kis kockákra vágom a tojásokra, majd a tejfölt a 2 nyers tojással, sóval, és borssal összekeverem, és öntök rá az öntetből. Ezután megint burgonya, tojás és főtt tarja következik, majd a maradék burgonyakarikákkal befedem. A szósz másik felével leöntöm úgy, hogy mindenhova kerüljön belőle. Morzsával megszórom a tetejét, és vajdarabkákat teszek rá. A szalonnát szeletelve beírdalva a tetejére elosztom.

Hideg sütőbe teszem, és 180 fokon sütöm addig, míg szépen megpirul a teteje.

Megjegyzés

Édesanyám készítette így a rakott krumplit. - zsuzsamama56

Ezek is érdekelhetnek

Friss