Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rácponty III.

1 5/5
60 perc
bonyolult
megfizethető
6 adag
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Ha tepsiben készítjük, akkor a pontyot megmossuk, megtisztítjuk, feldaraboljuk. A haldarabokat bevagdaljuk, a nyílásokba vékony szalonnaszeleteket teszünk. A halszeleteket besózzuk, meghintjük pirospaprikával.

Egy tepsit kikenünk zsírral, az aljára karikára vágott főtt burgonyát teszünk, rárakjuk a halszeleteket, beborítjuk a karikára vágott hagymával, zöld paprikával, paradicsommal, megöntözzük olvasztott zsírral, és a forró sütőbe tesszük. Ha a hal félig megsült, megöntözzük a liszttel elkevert tejföllel, és készre sütjük.

Készíthetjük jénai tálban is, ekkor főzzük meg héjában a burgonyát, majd húzzuk le a héját. Egy jénai tálat kenjünk ki szalonnával, erre fektessük a felkarikázott burgonya felét-háromnegyedét, amit sózzunk, borsozzunk ízlés szerint.

A halat enyhén sózzuk, tekerjük baconbe, és tegyük rá a krumplira. Erre jön a karikára vágott hagyma és zöldhagyma, majd befedjük a maradék krumplival, amit ismét sózunk, borsozunk. Lefedjük, betesszük az előmelegített sütőbe, 200 fokon kb. 1 óráig sütjük.

Ezután a rácpontyra ráöntjük a liszttel elkevert tejfölt, és fedő nélkül addig sütjük, amíg színesedni nem kezd a teteje.

Ezek is érdekelhetnek

Friss