Pupusas avagy töltött lepény

Hozzávalók

  • A tésztához:
  • 30 dkg finomliszt
  • 1 tk sütőpor
  • fél dl olaj
  • 1 tk só
  • 1,2 dl langyos víz
  • A töltelékhez:
  • 4 ek tejföl
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg gépsonka
  • 1 db kápia paprika
  • fél csomag snidling
  • 5 dkg bacon
  • 5 dkg reszelt trappista sajt
  • bors

Elkészítés

    1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és kis cipót formázunk belőle. Amíg a tölteléket elkészítjük, addig letakarva pihentetjük.
    2. A töltelék hozzávalóit apróra vágjuk, és egy tálba tesszük a tejföllel és a reszelt sajttal együtt. A kockára vágott bacont pirítsuk zsírjára, miután kihűlt, tegyük bele a tejfölbe. Az egészet alaposan kikeverjük és ízesítjük kevés borssal és ha szükséges, akkor sóval is.
    3. A tésztát 6 egyenlő részre osztjuk, és golyókat formálunk belőle. Nyújtsuk szélesebb, ovális alakúra és tegyünk a közepébe egy púpos evőkanálnyit a töltelékből, és osszuk el egyenletesen hosszában. Ezután hajtsuk be balról és jobbról is, majd a tésztaszéleket összefogva összecsipkedjük az elejétől a végéig. Majd fordítsuk meg és egy picit lapítsuk le.
    4. Egy teflon serpenyőben, olaj nélül, közepes hőmérsékleten, hogy ne égjenek meg, pár perc alatt megsütjük előbb az egyik, majd a másik oldalát is. (Ez kb. 2-2 perc.) Egy picit az oldalát is érdemes megsütni, így biztosan nem marad nyers a tésztája. Frissen, melegen, bármilyen salátával vagy zöldséggel tálaljuk.

     

Megjegyzés

A pupusas Közép- Amerika nyugati részén, El-Salvador nemzeti eledele. Egy töltött tésztaféleség, finom és kiadós étel.

Malmos Szilvia
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hasonló Receptek

Magazin