Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Pulykamelles-lilahagymás lepény

Hozzávalók

  • 1 csomag leveles tészta
  • 1 db tojás
  • 20 dkg pulykamell
  • őrölt színes bors
  • friss kakukkfű
  • 2 ek olívaolaj
  • 6 db koktélparadicsom
  • 3-4 db lilahagyma
  • 2-3 ek méz
  • 2 ek barna cukor
  • 1/2 tk só
  • 1/2 tk kakukkfű (friss)
  • őrölt színes bors (ízlés szerint)
  • 2 dl édes vörösbor
  • 1 tk balzsamecet
  • 2 ek olívaolaj

Elkészítés

    1. Az előnyújtott leveles tésztát négy egyforma darabra vágjuk, majd kettőt-kettőt egymásra helyezünk. Ezután egy villáva megszúrkáljuk, majd lekenjük a felvert egész tojással. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd a közepesnél kicsit magasabb hőfokon 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük.
    2. A pulykamellet kisebb kockákra vágjuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel, rákanalazzuk az olajat, alaposan összekeverjük, majd egy fél órát állni hagyjuk, hogy az ízek jól átjárják. Ezután egy teflon serpenyőbe tesszük, és kb. tíz perc alatt  készresütjük, majd kiszedjük a húst, és félre tesszük. A visszamaradt zsiradékba beletesszük a koktélparadicsomot, és pár perc alatt megfuttatjuk (arra figyeljünk, nehogy túlsüssük).
    3. A hagymát megpucoljuk, félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Egy serpenyőben felolvasztjuk a mézet, majd hozzáadjuk a barna cukrot, és pár pillanat alatt, állandó keverés mellett, megkaramellizáljuk.
    4. Hozzáadjuk az olívaolajat, és a vékonyra felszeletelt hagymát, majd megszórjuk a sóval, alaposan  összekeverjük, és addig pároljuk, még kissé összeesik. Ezután ízlés szerint megszórjuk őrölt színes borssal és kakukkfűvel, hozzáadjuk a balzsamecetet, majd felöntjük annyi vörösborral, hogy éppen csak ellepje. Lefedjük a serpenyőt, majd addig pároljuk míg a hagyma puhára párolódik, és éppen csak marad alatta egy kis lé.
    5.  A hagymát kiszedjük a serpenyőből, és közben alaposan lecsepegtetjük. A visszamaradt levet visszatesszük a tűzre, és kicsit besűrítjük, megkaramellizáljuk.
    6. Az egyik pirosra sült lepényre kanalazzuk az elkészült lilahagyma felét, majd rárakjuk az előzőleg megsütött pulykamellnek szintén a felét. Ezután rátesszük a koktélparadicsomot, majd meglocsoljuk a hagyma karamellizált levével. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd 10-15 perc alatt kicsit összesütjük. 

Megjegyzés

A ropogósra sült leveles tészta, az édeskés hagymával, a sült hússal, és a paradicsommal együtt nagyon finom. A kissé savanykás paradicsom pedig különösen jól illik hozzá.

kgizike
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin