Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pulykahúsos rakott padlizsán

MME MME
60 perc
bonyolult
megfizethető
4 adag

Elkészítés

  1. Az apróra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát az olaj és a vaj felén megdinszteljük, majd hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk. Kevés kakukkfüvet adunk hozzá, és fél dl vízzel felöntve dinszteljük, míg a hús kifehéredik (kb. 8-10 perc).
  2. A megmosott padlizsánt és paradicsomot szép egyforma karikákra vágjuk, és a megmaradt vajjal kikent, morzsával beszórt tűzálló edény aljára sorba rakjuk: egy karika padlizsán mellé szorosan egy karika paradicsom, majd újból padlizsán – így folyamatosan, amíg az edény alját teljesen beborítjuk. Ezután ráöntjük a fűszerezett húst, egyenletesen eligazítjuk, rászórunk a vágott bazsalikomlevélből, majd kirakjuk a tetejét padlizsán- és paradicsomkarikákkal úgy, mint az alját.
  3. A megmaradt olívaolajat rálocsoljuk a zöldségek tetejére, rászórjuk a reszelt sajtot, és 220-230 Celsius-fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük.

Megjegyzés

Úgy is készíthetjük az ételt, hogy padlizsán- és cukkinikarikák váltják egymást. Aki csípősen szereti, a hús párolásánál tetszés szerint zöld chilit vághat bele.
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss