Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tetézi Éva

3 gyermekem mellett váltam gyakorló háziasszonnyá. Ők az indokaim is, hogy elsősorban a könnyen elérhető, és lehetőleg egészséges alapanyagokból gyorsan elkészíthető, egyszerű ételeket és desszerteket részesítem előnyben. Persze, vannak (egyre sűrűbben előforduló) kivételek, amikor próbálok minden követ megmozgatni egy-egy fűszer, vagy hozzávaló beszerzéséért egy különleges étel érdekében, mert nagyon jókat olvasok róla.
Olyan is akad, amikor valamiért extra időt kapok, hogy a szokásosnál időigényesebbet süssek-főzzek. Ne lepődj meg, ha ilyeneket is találsz, de ígérem, az egyszerűbbek lesznek többségben!

Nem tanultam szakácsnak, cukrásznak, éppen ezért a legritkábban és minimálisan kísérletezek, pláne találok ki én finomságokat. Inkább egy példás diáknak tartom magam, aki igyekszik betartani a jól bevált receptek menetét, hogy aztán a gratulációkat magaménak könyvelhessem el. Azt szeretem a legjobban, ha a művem gyorsan és az utolsó morzsáig elfogy, ekkor még a szóbeli dicséretet sem éhezem.

Az időt sajnálva alapvetően nem szerettem sütni-főzni (azt hiszem, most már múlt időben mondhatom), de egyre bővülő családom, melynek tagjai lehetőleg csak frissiben ennék az ételeket, és főleg a megszokott íz-világgal; de azért egy bizonyos fokig nyitottan -, rávettek arra, hogy a napi főzést prioritásként kezeljem egyéb teendőim előtt. Ha már így adódott, egy-egy jól sikerült ínyencséget a magam örömére lefotózok, és talán mások örömére is az ismerőseimmel megosztom. Rájöttem, hogy a pozitív visszajelzések doppingolnak, ezért egyre lelkesebb lettem, így kezdtem el feltölteni receptjeimet ide:
http://anyablog.hu/

Legfrissebben pedig a facebook-oldalamon értesülhetsz, ha elkészítek egy finomságot:
https://www.facebook.com/VivicaReceptBlogja

Szívesen fogadok minden vélemény-nyilvánítást a receptekhez, de annak örülök a legjobban, ha az általam hozzájutott sikeredről olvashatok.

Ha felvennéd velem a kapcsolatot, itt megteheted:
vivicareceptblogja@gmail.com


2015 óta tag

5 feltöltött recept


Kedvencek

Étel: 1. roston sült pisztráng, lazac mandulás, vagy rákos tejszínnel
2. borsóleves
3. túrós, gyümölcsös sütik, torták

Séf: Jamie Oliver, Donna Hay, Lorraine Pascal - akiknek hétköznap is, és a kezdőknek is könnyen kivitelezhető receptjeik vannak...

Fűszer: fokhagyma, bazsalikom, fahéj, vanília...

Alapanyag: halak, zöldfűszerek, borsó, karfiol, brokkoli, kelbimbó, bacon, csirkemell, kuszkusz

Legnagyobb

Siker: A szülinapi tortákban egyre gyakorlottabb vagyok...

Kudarc: Amikor a sokgyümölcsös túrókrémes piskótatorta keserű volt... Biztosan nem a citrom héja alatti fehér rész miatt, mert arra gondosan figyelek, hanem valamelyik gyümölcs - talán a kivi - keseríthette meg.
Igaz, hogy a vendégségben (névnapra vittük), előre szóltam, hogy elrontottam, de - lehet hogy éppen ennek köszönhetően - azt mondták, nem is olyan rossz. A negatív marketing jót tett neki...

Feltöltött receptjeim