Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Praktikus! Így főzz egy alapanyagból két különfélét

Mostanság nem igazán tervezem előre a heti menüt (a vizsgaidőszakban nem is tudok hetekben gondolkodni...), így nincs is igazán koncepciója a főztjeimnek. Hacsak nem a szezonalitás, de az máskor is mozgatórugó. Visszatekintve viszont arra a mókás felfedezésre jutottam, hogy egyvalamivel mégiscsak frappánsan jellemezhető a konyhai ténykedésem egy része: kettőt egy csapásra. Vagyis végy egy alapanyagot és abból főzz meg legalább két rendes ételt.
Ha már a szezonalitásnál tartunk...

Hazatérve négynapos császárvárosbéli tartózkodásunkból (ahol még az egyetemi menzán is isteni a Sacher) döbbenten szembesültem az ürességtől kongó hűtőnkkel. Ráadásul a férjem másnap egy háromnapos túlélő-teljesítménytúrára indult, aminek a helyszíne egészen az indulásig titokban maradt... Szóval gyorsan és alaposan a konyhai tettek mezejére kellett lépni. Rám pedig ráadásul három beadandó és két vizsga várt 4 nap alatt, úgyhogy az idővel is zsonglőrködni kellett...

A mostanában egyre gyakrabban előforduló ilyen és hasonló alkalmakra írtam elő magamnak, hogy a fagyasztónknak MINDIG tartalmaznia kell
- 50 dkg darált húst
- 1 egész csirkemellet
- legalább egyféle zöldséget.

A darált hús áldozatául is esett a hektikus hétvégének, de ezt nem bántuk, mert isteni zabos-magos fasírtként végezte. Amíg olvadozott a hús, produkáltam egy villámbevásárlást és spárgaszezonban hogy-hogy nem, egy nagy csomag zöldspárgával tértem haza. A szombati ebédem nem is volt kétséges: spárgás rizottó.

Tavaszi spárgás rizottó

Hozzávalók:

25 dkg zöldspárga
néhány szelet kolozsvári szalonna felkockázva
20 dkg rizottó rizs
7 dl húsleves
só, fehérbors, szerecsendió
1 teáskanál cukor
1 evőkanál almaecet
némi reszelt sajt
1-2 evőkanál olaj (vagy egy diónyi vaj)

Elkészítés: A spárgasípokat alaposan megmossuk, fás részüket levágjuk és 1,5 cm-es darabokra vágjuk. 1 liter forrásban lévő, kevés sóval, 1 kiskanál cukorral és 1 evőkanál ecettel ízesített vízben 10 perc alatt előfőzzük, majd azonnal leszűrjük. Közben az átválogatott és leöblített rizst egy kevés meleg zsiradékon átforgatjuk, míg egy kissé üvegesedik, majd merőkanalanként adjuk hozzá a forró húslevest. Addig kevergetjük, míg be nem szívja a folyadékot, a következő kanalat csak akkor adjuk hozzá. Ha kész a rizs, ízesíthetjük kevés fehérborssal és szerecsendióval, összeforgatjuk a spárgával. Pirított szalonnakockákkal és reszelt sajttal azonnal tálaljuk.

A maradék spárga pedig a túlélésről hazatérő férjem „tiszteletére” (mondjuk inkább: kedvére) egy quiche-ben végezte.

Sokzöldséges quiche

Hozzávalók:

A tésztához:

18 dkg fehérliszt
10 dkg vaj
1 tojás
1 kávéskanál sütőpor
1 kávéskanál só
1 evőkanál hideg víz

A töltelékhez:

25 dkg zöldspárga
1 konzerv zöldborsó
1 konzerv kukorica
10 dkg kolozsvári szalonna
2 dl tejszín
3 tojás
7 dkg reszelt sajt
só, borsikafű, szerecsendió

Elkészítés: Először összeállítjuk a tésztát. A lisztben elkeverjük a sót, elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a sütőport. Közepébe fészket formálunk, oda ütjük a tojást, és 1 evőkanál hideg vízzel sima tésztát gyúrunk. Tiszta zacskóba tesszük, és legalább 1 órán át a hűtőben pihentetjük.

Közben elkészítjük a tölteléket: A spárgát ugyanúgy előfőzzük, mint a rizottónál (1 liter forrásban lévő víz, só, kiskanál cukor, evőkanál ecet, 10 perc), majd leszűrjük. Közben a szalonnát megpirítjuk. Összekeverjük a spárgát a lecsepegtetett kukoricával és borsóval és az egészet átmelegítjük, hozzáadjuk a szalonnát is. A tejszínt felmelegítjük és még melegen elhabarunk benne 3 tojást. Ízesítjük borsikafűvel és szerecsendióval.

A piteformánkat kibéleljük a tésztával úgy, hogy pereme is legyen. Mehet bele a zöldségkeverék, rá körbe-körbe a tojásos tejszín, a tetejére a reszelt sajt. 180 fokra előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. Ha nagyon pirulna, fóliával fedjük le. Tálalás előtt picit hűtsük ki, mert akkor szebben lehet szeletelni.

A másik ilyen típusú ételpáros már nem az én találmányom, sok helyen olvastam és biztosan sokan készítitek is. Természetesen a húsleves+sülthús kombinációrol van szó. Esetemben viszont nem akármilyen sülthúsról beszélünk, hanem isteni finom francia sajtmártásos húsról.

Ritkán főzök francia ételeket, pedig alapvetően szeretem őket. Van is egy francia szakácskönyvem, amit a nagyapám húga ajándékozott nekem vagy 8-10 éve (amikor még nagyjából semmilyen közöm nem volt a konyhához). Egészen sokáig csak egyvalami készült el belőle, a provance-i csirke, az is még bőven gimnazista koromban.

Aztán mostanában tanácstalanságomban kezembe került és hirtelen nem is tudtam, mit készítsek el belőle, annyi minden megtetszett. Végül azért döntöttem így, mert ez a fogás passzolt leginkább a húsleves után. Minden értelemben. Hogy miért? Írom is:

Csirkehúsleves

Hozzávalók:

1 egész tanyasi csirke
1 nagy fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
3-4 szál sárgarépa
2-3 száél fehérrépa
1 kisebb zellergumó
1 kisebb karalábé
30 dkg karfiol
1 szem burgonya
(kelkáposzta, sütőtök, cukkini, paszternák, vagy ami még éppen van otthon)
6-7 szem bors

Elkészítés: A csirkét megmossuk, feldaraboljuk és annyi hideg vízben, amennyi bőven ellepi, feltesszük főni. Hozzáadjuk a szemes borsot is. Gyöngyözve főzzük, míg félig megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a megtisztított és ízlés szerint feldarabolt zöldségeket és sót (sajnos sose tudom, mennyit... kóstolgassuk!)

És itt most bevallom őszintén, hogy ételízesítőt is adtam hozzá. Ugyanis a zsenge tavaszi zöldségeknek nincs olyan erőteljes ízük, mint az öregebbeknek. Én viszont úgy szeretem a húslevest, ha jó zöldséges. De nem ám bolti ételízesítőt használtam, hanem sajátot, ami kizárólag szárított zöldségeket és sót tartalmaz. Szóval talán mégsem csaltam olyan nagyot. :)

10 perc után a húst kivesszük a levesből és a zöldségeket puhára főzzük. Leszűrve kínáljuk. Én most nem csináltam külön tésztát betétnek, de aki szeretne, külön főzzön ki hozzá cérnametéltet, csigatésztát, vagy amit szokott.

Francia sajtmártásos csirke

Hozzávalók:

A levesben főtt csirke
2 dl húsleves
3 dl száraz fehérbor
7 dkg vaj
1 evőkanál liszt
10 dkg sajt
2 tojás sárgája
2 evőkanál tejföl
kakukkfű, szerecsendió, só, törött bors

Elkészítés: A félig főtt húst 5 dkg vajban körbe-körbe megpirítjuk. Meghintjük liszttel és 1 percig kevergetve pároljuk, Aláöntjük a levest és a bort, felfőzzük. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel. Alacsony lángon puhára pároljuk (kb 20 perc).

A húsdarabokat tűzálló tálba szedjük. Egy kiskanál lisztet eldolgozunk a maradék vajjal és 3 evőkanálnyi szafttal, majd hőkiegyenlítéses módszerrel elkeverjük a lábas tartalmával. Nagy lángon mártás sűrűségűre főzzük. Hozzáadjuk a reszelt sajt 2/3-át és a szerecsendiót, még 1 percig kevergetve főzzük. Levesszük a tűzről és apránként beledolgozzuk a tojássárgákkal elkevert tejfölt.

A mártást a húsra öntjük, beborítjuk a maradék sajttal és forró sütőben ropogósra sütjük. Forrón tálaljuk. Jól illik hozzá a barnarizs, a hajdina vagy az árpagyöngy is. Sőt, kínálhatjuk mellé akár a levesben főtt zöldséget is.

Végül, de nem utolsósorban hoztam két szörpreceptet. Ugyan a bodzaszezonnak lassan vége, de a hétvégén még láttam virágzó bodzát, úgyhogy aki szemfüles, még szedhet egy adagra valót. Mutatom, hogy csináltam.

Bodzaszörp

Hozzávalók:

kb. 25 kisebb-nagyobb bodzavirág
2 liter víz
2 dkg citromsav
1,5 kg cukor
2 nagyobb citrom
(szörptartósító)

Elkészítés: A bodzavirágok szárát levágjuk úgy, hogy éppen ne essen szét a virágzat. A citromokat alaposan megsikáljuk, vékonyan felkarikázzuk és a virágokkal együtt egy nagy (5 l-es) befőttesüvegbe tesszük.

A vizet felforraljuk a cukorral és a citromsavval, addig keverjük, míg minden fel nem oldódik. A még meleg, de már nem forró sziruppal nyakon öntjük a virágokat. Lefedjük a üveget és (3-)5 napig érleljük, időnként megkeverve. Ezután leszűrjük, ha szeretnénk, akkor a tartósítószert is ilyenkor adjuk hozzá (az utasítás szerint). Üvegekbe töltjük és lezárjuk. Hűvös helyen néhány hónapig eláll.

Viszont egy kedves barátnőm ma mesélte, hogy ha a cukrot is az elején adta hozzá, az ötödik napra megpenészedett. Én ilyet még sosem hallottam, nekem működik ez a verzió, de ha valaki tuti biztosra akar menni, akkor először áztassa be a virágokat és a citromot 2 liter vízbe, az ötödik nap végén szűrje le, adja hozzá a cukrot és a citromsavat és csak addig melegítse, míg fel nem oldódik az egész. Állítólag így is nagyon jó! :)

Hasonlóan készül a citromfűszörp is

Hozzávalók:

3 nagy csokor citromfű
3 db citrom
3 liter víz
2 kg cukor
5 dkg citromsav
(szörptartósító)

Elkészítés: Egy nagy üvegbe rendezzük a leöblített citromfüvet és a megsikált, felkarikázott citromot, leöntjük vízzel, lefedve egy napig áztatjuk. Másnap az egészet citromostól-citromfüvestől felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot és a citromsavat és 15 percig főzzük. Ha szeretnénk, ekkor hozzákeverjük a tartósítószert, majd tiszta üvegekbe szűrjük és száraz dunsztban kihűtjük.

Ezek is érdekelhetnek

Friss