Póréhagymás quiche egyszerűen

Hozzávalók

  • Hozzávalók (12 szelethez):
  • 150 g liszt
  • 100 g hideg vaj (felkockázva)
  • 1 tojás sárgája
  • 3 egész tojás
  • 750 g póréhagyma
  • 150 g sonka
  • szerecsendió
  • 1 csipet bors
  • 100 ml tej
  • 150 ml tejszín

Elkészítés

    1.

    A tésztához összekeverjük a lisztet 80 g vajjal és a sóval. Hozzáadjuk a tojássárgáját és 3 evőkanál vízet és továbbgyúrjuk, míg sima, nyújtható állapotú nem lesz. Egy fóliába tekerve és egy órára a hűtőbe tesszük.

    2.

    Mossuk és pucoljuk meg a póréhagymát, majd szeljük vékony karikákra. Olvasszunk fel 20 g vajat egy serpenyőben kb. 4-5 perc alatt, majd ezen pároljuk puhára a pórét. Sóval, borssal és ízlés szerint szerecsendióval ízesítsük.

    3.

    Nyújtsuk ki egy sordrófa segítségével kb. 26 cm-es formára a lehűtött tésztát, majd egy kivajazott és liszttel megszórt tortaformába (kb. 22-24 cm széles) egyengessük el, úgy hogy széle is legyen. Szúrkáljuk meg a tésztát egy villa segítségével, és helyezzük rá a már kihűlt póréhagymát.

    4.

    Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A sonkát kockázzuk fel. A tojásokat, a tejet és a tejszínt, kevés sóval, borssal és szerencsendióval ízesítsük és habverő segítségével keverjük össze. A masszát öntsük rá a póréhagymás rétegre, majd helyezzük 40-50 percre a már előmelegített sütőbe.

    Íme a recept videón >>> 

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Hasonló Receptek