Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ponty édes-savanyú mártással

MME MME
60 perc
bonyolult
megfizethető
4 adag

Elkészítés

Előkészítés: A kínai gombát hideg vízbe beáztatjuk. A halat leöblítjük, megtöröljük. Összekeverünk 2 evőkanál ecetet 3 evőkanál vízzel, és kívül-belül bedörzsöljük vele a halat. Lefedjük, és hideg helyre tesszük. A póréhagymát megtisztítjuk és megmossuk, a répát és a gyömbért meghámozzuk, a chili magházát eltávolítjuk, mindegyiket finomra aprítjuk. A gomba szárát eldobjuk, a kalapját csíkokra vágjuk. A konzervet lecsepegtetjük.
Elkészítés: Négy evőkanál olajat serpenyőben felhevítünk, a zöldségféléket és a gombát átsütjük benne, majd szűrőkanállal kiszedjük a zsiradékból. A serpenyőt az olajjal félretesszük. Egy evőkanál keményítőt, a bort, 1 evőkanál vizet, 1–1 csipetnyi sót és borsot simára keverünk. A halat a húsos részén mindkét oldalán kétszer keresztbe bevágjuk, és a boros keverékkel bekenjük. Rászórunk 1 evőkanál keményítőt. A maradék olajat nagy serpenyőben felforrósítjuk, a pontyot 5 percig sütjük benne, majd gyorsan megforgatjuk, és még 3 percig sütjük. Konyhai papírtörlőre tesszük lecsepegni. Az első serpenyőben levő olajat megmelegítjük, beletesszük a cukrot, a maradék ecetet, a szójaszószt és 3 evőkanál vizet, és felfőzzük. Belekeverjük a zöldségeket. Egy evőkanál keményítőt 2 evőkanál vízzel elvegyítünk, és besűrítjük vele a zöldséges mártást. Tálra rendezzük, és ráfektetjük a halat. Köretként rizs és szójaszósz illik hozzá.

Megjegyzés

Munka: kb. 50 perc
Fogyasztható: kb. 50 perc múlva
1 adag: 902 kcal
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss