Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pisztáciás epertorta

MME MME
5/5
120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A tésztához:
  • 4 tojásfehérje
  • 1 teáskanál citromlé
  • 15 dkg porcukor
  • 8 dkg darált pisztácia
  • A krémhez:
  • 4 lap zselatin
  • 4 dl tejszín
  • 5 dkg porcukor
  • 50 dkg eper
  • 2 dkg vagdalt pisztácia

Elkészítés

Elkészítés: 2 darab sütőpapírra 24 cm átmérőjű kört rajzolunk, a köröket, kevés papírt ráhagyva, kivágjuk. A papíroknak el kell férni a sütő rácsán egymás mellett. A sütőt 100 C-ra előmelegítjük.

A tésztához a tojásfehérjéket egy csipet sóval és a citromlével gőzfürdő fölött kemény habbá verjük. Folyamatosan beleszitáljuk a cukrot, és addig keverjük, amíg teljesen elolvad. Végül óvatosan beleforgatjuk a darált pisztáciát.

A massza felét az egyik körre simítjuk, a maradékot a másikra. A rácsra húzzuk, és a sütőben kb. 35 percig sütjük-szárítjuk (ez tulajdonképpen egy pisztáciás habcsók vagy Pavlova). Ezután 3-4 órát a kikapcsolt sütőben száradni hagyjuk. A sütőt néha-néha kapcsoljuk be pár percre, hogy a langyos meleg folyamatos legyen. Végül kihűtjük.

Az egyik tortalapot tálra fektetjük, köré kapcsolunk egy tortakarikát.

A krémhez a zselatint a csomagon olvasható utasítás szerint vízbe áztatjuk. Az epret megmossuk, megtisztítjuk, kettévágjuk.

A tejszínt kemény habbá verjük a porcukorral. A zselatint kinyomkodjuk, felolvasztjuk, elkeverjük kevés tejszínnel, majd a tejszín egészéhez adjuk. Kevés habot kenünk a tortalapra, és kirakjuk az eper felével. Rásimítjuk a tejszín felét, ráborítjuk a felső tortalapot, és rákenjük a maradék tejszínt. Kirakjuk a maradék eperrel, kissé lenyomkodjuk, és 2 órára hidegre tesszük.

Tálalás előtt megszórjuk a vagdalt pisztáciával, és szeletelve kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss