Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pirított póréhagyma mustármártásban, burgonya lepénnyel

MME MME
4.5/5
45 perc
bonyolult
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

A póréhagymát 8-10 cm-es részekre daraboljuk, ha nagyon vastagok hosszában kettévágjuk. Egy lábosban kevés margarint hevítünk, amiben a besózott póréhagymákat aranyszínűre pirítjuk. A hagymákat száraz fehérborral meglocsoljuk, és fedő alatt félpuhára pároljuk, majd a lábosból kivesszük. A visszamaradt zsiradékba tesszük a mustárt, melyet enyhén lepirítunk, ezután megszórjuk liszttel, majd vízzel, fehérborral felöntjük és kiforraljuk, amennyiben szükséges sóval ízesítjük. A burgonyát megtisztítjuk, megfőzzük, összetörjük, és annyi lisztet keverünk hozzá, hogy tésztává álljon össze. Kanállal lepényeket formázunk belőle, melyeket kevés forró olajban pirosra sütünk. A lepényekkel tálaljuk a póréhagymát, és melléjük öntjük a forró mustármártást.

Megjegyzés

A hagymafélék illóolaj, víz és cukortartalmuknál fogva különböztethetőek meg egymástól. Minél kevesebb vizet és cukrot tartalmaznak, ízük annál erősebb. Betegségmegelőző és gyógyító hatásuk, már évszázadok óta ismert. A frissen összevágott hagyma vizelethajtó, vértisztító és emésztést serkentő hatású. Csökkenti a vércukorszintet, serkenti a bélműködést, féregűző, köhögés és rekedtség esetén nyálkaoldó hatású. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss