Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Piri-piri csirkecomb

45 perc
bonyolult
megfizethető
2 adag

Elkészítés

1.

A húst és zöldségeket megmossuk és szárazra töröljük. A kínai kel leveleit csíkokra vágjuk, a banánt felkarikázzuk. Az újhagyma zöld és fehér részét is vékonyan felszeleteljük. A citromot meghámozzuk, és elnegyedeljük. Az egyik negyedet kifacsarjuk, a maradék hármat apróra vágjuk. A lilahagymát vékonyan felszeleteljük, a gyömbért lereszeljük.

2.

A csirkecombokat megsózzuk, megborsozzuk, és a piri-piri fűszerkeverék felével fűszerezzük. Egy közepes méretű serpenyőben (akkorát válassz, ami befér majd a sütőbe) felhevítünk egy kis kókuszzsírt. Ha már forró, beletesszük bőrükkel lefelé a befűszerezett csirkéket, és elősütjük 2-3 percig, illetve addig, amíg világos barnák nem lesznek. A sütőt 220°C-ra előmelegítjük, ezután a serpenyőt a sütőbe tesszük, és a csirkéket kb. 20 percig sütjük.

3.

Enyhén sós vizet felteszünk forrni. Amíg a csirkék sülnek, felrakjuk a felkarikázott banánt a felforrt vízbe. 3-4 percig főzzük. Ha kész, levesszük a tűzről, leöntjük róla a vizet, és szétnyomjuk a banánt egy villával. Hozzáadjuk a citromlevet és a kókusztejet, sóval és borssal fűszerezzük. Jól összedolgozzuk, majd félretesszük.

4.

Egy közepes serpenyőben felhevítünk ismét egy kevés kókuszzsírt. Ha forró, beletesszük a hagymát, a gyömbért, az újhagyma fehér részét, a citromdarabokat és megfűszerezzük a maradék piri-piri keverékkel, majd megsózzuk. Folyamatosan kevergetve 1-2 perc után hozzáadjuk a paradicsompürét is. Még néhány percig kevergetjük, addig, amíg szép sötét vörös nem lesz a köret.

5.

Hozzáadjuk a kínai kelt és kb. 2 deci vizet. A lángot kisebbre vesszük, és kevergetve még 10-12 percig pároljuk, illetve addig, amíg a kel kissé összeesik és a víz mennyisége elkezd csökkenni. Végül megsózzuk és megborsozzuk.

6.

Teszünk a tányérra a zöldséges köretből és a banánpüréből. A zöldségek tetejére tesszük a sült csirkecombot, majd az újhagyma zöld részével díszítjük. Jó étvágyat!

(A recept alapanyagai már nem biztos hogy rendelhetőek, az aktuális recepteket megtalálod a chefbag.hu oldalon!)

RENDELD HÁZHOZ AZ ELŐKÉSZÍTETT ALAPANYAGOKAT, ÉS FŐZZ AKÁR EGY SÉF!

Megjegyzés

A Chefbag ajánlásával.

Figyelem! A fűszerek adagjai relatív mértékűek, mennyiségük ízlés szerint csökkenthető, növelhető. Az elkészítési idő a gyakorlottság függvényében változhat. - ChefbagMME

Ezek is érdekelhetnek

Friss