Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pipettás konyakmeggy - Így ünnepli 160. születésnapját a Gerbeaud

default user icon
MME
Hogyan lehet új köntösbe öltöztetni a lúdlábat? Melyik közkedvelt desszerthez szolgálnak fel pipettát? Tehet-e csodát a karamellizált pekándió a diplomatapudinggal? A 160 éves Gerbeaud cukrászda születésnapján jártunk.

160 éve annak, hogy a minyon meghonosítója, Kugler Henrik  megnyitotta híres cukrászdáját Budapest szívében. A Pesten a József téren, mely később a mai Vörösmarty térre átköltöztetett üzletben gyakori vendég volt Liszt Ferenc is. Amikor 1880-ban a cukrászmester Párizsba utazott, megismerte Gerbeaud Emilt, akit azonnal Budapestre invitált és megmutatta neki csodás cukrászdáját. Mivel Kugler Henriknek nem volt gyermeke, így vállalkozását arra az emberre hagyta, akiben emberileg és szakmailag is a leginkább megbízott: Gerbeaud Emilre.



1884-től már Gerbeaud vitte a híres cukrászdát, ahol akkoriban neje és öt lánya is szorgosan dolgozott. Ahogyan akkor, úgy most is a hagyomány, a folyamatos újítás, és az innováció jellemezi a cukrászdát, amelynek tulajdonosai, és dolgozói nem éppen hétköznapi módon tervezik megünnepelni a 160. születésnapot. Gondoltak egyet és leporolták az elmúlt évtizedek legnépszerűbb finomságait. Így januárban például megkóstolhatták a vendégek a retró lúdlábtortát, vagy kérhettek a felújított változatból is.

Hasonlóan lehet kísérletezni, a régi és az új diplomatapudinggal, vagy az új konyakmeggyel, amelybe pipettával nyomhatjuk bele az alkoholt.

Gerbeaud édességeinek korabeli csomagolásait ma is meg lehet nézni a kávézó kistermében. A cukrász anno kortárs művészeket kért fel arra, hogy megtervezzék ezeket a dobozokat, papírokat. Ezt a hagyományt is visszahozta a születésnapos cukrászda, ugyanis jelenleg, három hasonló művészeti alkotás díszíti a jubileumi csokoládék csomagolását  is. "A művészek kiválasztásánál fontosnak éreztük, hogy a fiatalabb korosztályhoz is tudjunk szólni. Emiatt kértük fel Kiss Tibit, a Quimby frontemberét, Áron Esztert, az Áeron márka alapítóját valamint az Autistic Art Alapítvány egyik védencét, Réti Kristófot” – mesélte Niszkács Anna, a Gerbeaud társ-ügyvezetője.



A kerek évfordulót azonban nemcsak új süteményekkel, és csodaszép díszcsomagolással szeretnék megünnepelni a Gerbead munkatársai. Október 14-én a dolgozók összegyűlnek a külvárosi cukrászüzemben, ahol gulyáslevessel ünnepelnek majd. Azonban a vigadalom nem tart sokáig, mert aznap még sok dolguk lesz. A tulajdonosok és dolgozók egész nap járják majd az országot, hogy 42 gyermekotthon lakóját lepjenek meg 160 darab tortával. 

HAGYOMÁNYOS LAKODALMAS SÜTEMÉNYEK

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss