Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Párizsiteszt: ezt a parizert vedd, és ezt kerüld, ha jót akarsz!

Párizsit a mai napig rengetegen fogyasztanak. Nem a legtisztább húsforrás, amihez szerencsénk lehet, mégis sokszor úgy vásároljuk őket, mintha muszáj lenne. Általános bölcsességnek számít, hogy nem érdemes elgondolkozni azon, hogy miből készülnek az ilyen élelmiszerek. Hústartalmuk manapság szerencsére már jóval 40% felett vannak, így jelentősen javul élvezeti értékük.

Leginkább húsfajták szerint csoportosíthatjuk a párizsikat, melyek közül mi a sertést spéciztük ki magunknak. Meglepő, de azt hittük, hogy a boltok polcain roskadozva hevernek majd a különböző sertéspárizsik, de nagyon nem így történt. Tiszta, semmilyen zöldséggel vagy extrával megtoldott csomagolt fajtából mindössze nyolc különbözőt találtunk csak.

ÉTTEREMAJÁNLÓK, KRITIKÁK ÉS TESZTEK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>> 

Osztályzásuk során illatukat, ízűket és állagukat vizsgáltuk. Saját biztonságunk és gyomrunk megkímélése végett a legfelső szeletet minden egyes csomagolás felnyitása után inkább elpasszoltuk, és a sorban a másodikat kóstoltuk.

Aldi

Ennél spártaiabb csomagolást nehezen lehetne „tervezni”. Kibontás után a tesztcsapat sokáig csak pislogott. A szeletek illatozva öntik magukból a mustáros aromát, olyan, mintha megfürdették volna a párizsit egy kád mustárban. Kóstolva is megmarad ez az élmény, amit nehéz hova tenni, de legalább nem unalmas. A húsos kaland nem túl intenzív, de még elfogadható. A szeletek vékonyak, tehát nyugodtan csapjunk egymásra kettőt, egy darab elveszik a szendvicsben egyedül.

Adatok: sertéshús 50%, 150 gramm, 199 ft

MEGÉRI MEGVENNI A DRÁGÁBBAT? HALRUDACSKÁKAT TESZTELTÜNK! >>> 
Zimbo

Igazi nagyipari kiszerelés. Felbontás után megérint minket a hirtelen párizsi illata, ami inkább a szag kategóriába sorolható. Pár pillanattal később már tisztul a kép és elménk is, amikor megérezzük a sertéshús jellegzetes aromáját. Kóstolva nincs mennyei élményben részünk, egy húsos, ám kicsit füstös parizert kapunk. Az állaga egészen rémes, majdnem krémesnek számít már.

Adatok: sertéshús 52%, 200 gramm, 259 ft

Dárdás

A csomagolás sárgás árnyalatának kiválasztása valószínűleg ép elmével felfoghatatlan. Kibontás után megcsavarja az orrunkat egy kissé kellemetlen konzervillat, de pár határozott kézmozdulattal elhessegethetjük a felhőt. A szeletek vastagok, ez a 2 szelet az 1-ben kategória már. Kóstolva nem érzünk semmit. Végig ízetlen, ami csak annál jobb, mintha rossz íze lenne. A felülete extra sikamlós, szóval csakis késsel és villával közelítsünk felé.

Adatok: sertéshús 54%, 150 gramm, 199 ft

MUSTÁRTESZT! A NAGY MÁRKÁK LEALÁZTÁK A TELJES MEZŐNYT >>> 
Baroni

Illatra kellemes, picit sonkás jelleget is érezni belőle, de például füstösséget semmit. Az egyes szeletek inkább a vékonyabb elvet követik, egyszerre akár kettőt is lenyomhatunk. Picit nyálkás a felülete, ami nem nagy katasztrófa, de simogatni nem lenne kellemes érzés. Ízre enyhén sós, amihez kapunk még tiszta húsos hatást is. Összességében nem is vészes, csak inkább kesztyűben közelítsünk felé.

Adatok: sertéshús 62%, 150 gramm, 199 ft

Tesco

Gyengébb idegrendszerű vásárlók tuti megijednek tőle. Furán vékony a csomagolása, talán a gyártó is érzi, hogy olyan minőségű, hogy kár lenne nagy adagban „kényeztetni” a közönségét? Illatra büntet. Igazi döghús, amit alaposan ledaráltak, és formába öntöttek. A felülete nyálkás, amit ha megérintünk, feláll a hátunkon a szőr is. Kóstolva kiderül, hogy nem feltétlen homogén az egész, vannak sercegő pontok a párizsi belsejében. A szeletek vastagabbak, így sajnos többet kapunk a szeretetből.

Adatok: sertéshús 41%, 100 gramm, 133 ft

TESZT! MELYIK A LEGFINOMABB BOLTI KÖRÖZÖTT? >>> 
Spar

A peckes bajszú frissőr szerint a párizsi a világ leggyorsabb szendvicsének egyik alkotóeleme. Az illata egy kicsit megtévesztő, egy picit a pulyka irányba indít minket, csak egészen közelről fedi fel magát, hogy sertésből van valójában. Felületén van egy sikamlós filmréteg, de könnyen túljutunk rajta. Kóstolva egy lágyabb állagot találunk, aminél egy szolid sertéshús ízvilág bujkál a háttérben. Füstösség, vagy egyéb aroma semmi, ízre tiszta sertéspárizsi. A szeletek átlagos vastagságúak, pont ideális egy vagányabb szendvicshez.

Adatok: sertéshús 66%, 150 gramm, 239 ft

Pick

Veszettül elegáns csomagolása minden jóérzésű emberben megindít egy visszafogott bizakodást. Az illata enyhén füstös. A tapintása csúszós, picit mintha nyálkás is lenne kissé. A húskorongok vastagsága pont jó, nem hajszálvékonyak. Kóstolva erősödik a füstös jelleg, és megjön a hőn áhított sertéshúsíz is. Összességében inkább egy füstös, ám de visszafogottan hús ízű párizsi.

Adatok: sertéshús 64%, 100 gramm, 349 ft

CSEMEGESZALÁMI-TESZT: AZ OLCSÓ IS LEHET FINOM! >>> 
Kométa

Nem tudni, honnan ered a harmónia kifejezés a csomagoláson a párizsi szó előtt, de egészen bizalomgerjesztő. Az illata egészen jó, már-már harmonikus. A szeletek extra vékonyak, de azért nem látni rajtuk keresztül szerencsére. Kóstolva egy egészen húsos állaggal találkozunk, amiben igazán kellemes ízvilág rejtőzik. Húsos falatok végig, melyeknek mintha hátterében lenne egy kevés füstösség, kifejezetten kellemes.

Adatok: sertéshús 70%, 150 gramm, 279 ft

Ítélet

Nem titok, de sokkal cudarabb élményre számítottunk, amikor megcéloztuk ezt a kategóriát tesztelésre. Igazán csak egyetlen embert próbáló példánnyal volt dolgunk, amit a Tesco nyújtott saját Value kínálatából.

A Kométa magas hústartalma elegendő volt a sikerhez. Rögtön mögötte a Pick található, aminek füstös íze varázsolta el leginkább a tesztalanyokat. Harmadik helyen végzett a Spar sajátja. Úgy fest, egyre komolyabban kell venni a sajátmárkás termékeket, ugyanis az Aldi terméke is csak egy hajszállal maradt le a dobogóról.

A NAGY TEJFÖLTESZT! 3 TERMÉK IS VERI A MEZŐNYT >>> 

 

Helyezések:

1. Kométa
2. Pick
3. Spar
4. Aldi
5. Baroni
6. Zimbo
7. Dárdás
8. Tesco

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss