Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Paraszt csorba

60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A megmosott, felkockázott (mintha pörkölnek készítenénk) húst kb. 2 liter vízben feltesszük főni, miután felfőtt, leszedjük róla a habot, mindaddig, amíg letisztul. Ekkor tehetünk rá kevés sót is. A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk (a hagymát ketté, a répát, petrezselymet karikára, a karalábét, zellert, krumplit apró kockára, a paprikát csíkokra), és a majdnem készre főtt húshoz adjuk. 10-15 percig főzzük együtt, ezután tesszük bele a megmosott rizst. Mikor majdnem kész, ízlés szerint savanyítjuk a paradicsomlével (ha friss paradicsommal dolgozunk, akkor már korábban, a rizzsel együtt bele kell kerülnie), és beletesszük a lestyánt. Pár percig együtt forraljuk, majd szükség szerint sózzuk, borsozzuk. Mikor elkészült, apróra vágott petrezselyemmel megszórhatjuk.

Megjegyzés

Közkedvelt erdélyi leves, nem nehéz elkészíteni. Minél többféle zöldséget használunk, annál finomabb lesz az íze. Tehetünk bele akár kisebb darabokra vágott káposztát, karfolt, brokkolit, kelbimbót stb. A rizs helyettesíthető levestésztával is, ügyelve a főzési időre. Ha valaki jobban szereti a savanykásabb ízeket, akár kevés citrommal vagy savanyú káposztalével még savanyíthatja. - verikanov

Ezek is érdekelhetnek

Friss