Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Parajos ponty tésztában sütve

MME MME
90 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát megkapargatjuk, alaposan megmossuk, majd egy teflonedényben kevés olajon, 2 csipetnyi sóval fedő alatt puhára pároljuk.

A halszeleteket lebőrözzük, beirdaljuk, megsózzuk. Lisztben megforgatjuk, és egy serpenyőben, kevés zsiradékon kicsit megpirítjuk, elősütjük, csak az íze kedvéért.

A hal sütése után megmaradt olajban megfuttatjuk az aprított fokhagymát. Rádobjuk a megtisztított, megmosott, lecsepegtetett, összevágott spenótot, jól összeforgatjuk, addig pároljuk, amíg összesik. A párolt spenótot szűrőbe tesszük és lecsepegtetjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk. Egyik felének a közepén sorba rakjuk a karikákra vágott burgonyát, rátesszük az elősütött pontyszeleteket. A halra ráhalmozzuk a fokhagymás párolt parajt, majd ráhajtjuk a tészta másik felét, a széleket pedig jól nyomkodjuk.

Vizes kenőtollal kicsit megkenegetjük, hogy sütés közben ne nyíljon szét. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss