Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Parajjal töltött omlett

MME MME
30 perc
egyszerű
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A fenyőmagot a 4 evőkanál olívaolajon megpirítjuk, majd félrehúzzuk, és szűrőkanállal kiszedjük egy papírtörlőre. Ha az olaj nagyjából lecsöpögött, akkor az őrölt paprikával összeforgatjuk. A maradék oljaban megfuttatjuk a fokhagymát (kb. fél perc), majd rádobjuk a parajt (melyet a vaskos szárától megtisztítunk, ha nem bébi parajt vettük), addig pároljuk, amíg összeesik. Ekkor hozzáadjuk a paprikás fenyőmagot, és kb. 1 percig tovább pároljuk kis lángon. KEVÉS sóval, de több borssal ízesíjük. A sonkaszeleteket kb. 1 cm-es csíkokra vágjuk, majd a parajjoz adjuk. Az omletthez 6 tojás sárgáját 2 evőkanál liszttel, sóval és a tejjel simára, kissé habosra keverjük. A 6 tojás fehérjét habbá verjük, és fokozatosan a sárgájához adjuk. Amikor kész, vastag aljú serbenyőben kevés olajat hevítünk, és a tojás kb. 1/4-ét belecsoragtjuk, mintha palacsinta lenne. Ha az alsó fele kezd sülni, takarékra vesszük, rövid ideig le is fedhetjük, hogy az omlett felső fele is meg szilárduljon. Ekkor a parajos töltelék 1/4-ét az egyik felére rátesszük, és az omlettet összehajtjuk, 1-2 percig lassú tűzön tovább sütjük, majd kiszedjük. Még 3 omlettet sütünk hasonló módon. Tálaláskor színes borssal és vágott petrezsellyemmel szórjuk meg, friss paradicsommal is feldobhatjuk a színeket és az ízeket.

Ezek is érdekelhetnek

Friss