Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Paradicsomos nyári töltött káposzta

120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A káposztákat megtisztítjuk, torzsájukat teljesen kivágjuk - így a levelek felszabadulnak és könnyebben szedjük le. Vizet forralunk, és anélkül, hogy levennénk a tűzről az edényt, a káposztákat beleforgatjuk a forró vízbe, de csak addig, amíg a levelek egy kissé megpuhulnak, és szépen sorjában le lehet őket szedni. Óvatosan, két fakanál segítségével lefejtegetjük a leveleket a fejeskáposztákról. Hagyjuk egy picit hűlni, majd - akár a téli savanyú káposztát - a vastag részeket levágjuk a levelekről - vagyis előkészítjük tölteni.

A töltelékhez a vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és 2-3 evőkanál olajon megfuttatjuk. A megmosott, lecsöpögtettett rizst is hozzáadjuk, együtt pirítjuk még néhány percet. Folyamatosan kavargatjuk, nehogy odakapjon. Ha kihült, összedolgozzuk a darált hússal, sóval, borssal, az 1 tojással és az egyik kötés apróra vágott zöldkaporral. Megtöltjük a már előkészített káposztaleveleket. A megmaradt káposztaleveleket vékonyan felszeleteljük.

8 literes edény aljára teszünk 1 evőkanál olajat, raterítjük a vágott káposzta felét, majd rászórunk 1 csokor apróra vágott zöldkaprot. Erre szépen egymás mellé helyezzük a töltött káposztakat, majd befedjük a maradék vágott káposztával, amit megszórunk a maradék apróra vágott zöldkaporral.

Annyi paradicsomlevet öntunk rá, hogy jól ellepje, majd lassú tűzön főzzük kb. 2-2,5 órát.

Megjegyzés

Ez az adag kb. 20 töltelékre elég. Frissen, tejföllel az igazi, de le is fagyasztható.
- gyuszmok69

Ezek is érdekelhetnek

Friss