Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Paradicsomos metélt tejszínes húsgombóccal

60 perc
bonyolult
megfizethető
2 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. Az apróra vágott vöröshagymát a felhevített olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva beletesszük a feldarabolt paradicsomot, és a bazsalikomot, majd sózzuk, borsozzuk, és kb 10 percig főzzük. Kihűtjük,  majd összeturmixoljuk, vagy botmixerrel pépesítjük.
  2. A lisztet összekeverjük a sóval, majd hozzáadjuk a felvert tojást, és a paradicsompürét, majd összegyúrjuk. (Ha lágy lenne a tészta, gyúrás közben hozzáadunk még egy kevés lisztet.) Ezután vékonyra kinyújtjuk, majd felvágjuk metéltnek.
  3. A darált húst ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy teáskanál ételízesítővel, majd hozzáadjuk az egész tojást és alaposan összegyúrjuk a masszát. Ezután nedves kézzel, kisebb gombócokat formázunk a masszából. Az olajat felhevítjük, és kisebb lángon kb. 10 percig sütjük benne a gombócokat, hogy szép színt kapjanak. (Sütés közben többször forgassuk át, hogy egyenletesen süljenek.)
  4. Ezután felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk az apróra vágott bazsalikomot, sózzuk, borsozzuk, majd lefedjük, és pár percig főzzük, hogy a tejszínes szósz kellően besűrűsödjön. Ameddig a tejszínes húsgombóc készül, enyhén sós vízben, kifőzzük a tésztát, majd leszűrjük és a tejszínes gombóccal tálaljuk. 

Megjegyzés

Tálaláskor helyezzük tányérra a kifőtt, és alaposan lecsepegtetett tésztát, majd helyezzük rá a húsgombócokat, kanalazzuk rá a tejszínes-bazsalikomos szószt, és úgy kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss