Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Paprikás nyelvhal citrom-kapribogyó salsával

MME MME
30 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A halat tisztítsuk meg, azaz: dörzsöljük be durvaszemű tengeri sóval, majd mossuk le róla. Ezzel az eljárással eltávolítjuk a felesleges nyálkát a hal testéről, és könnyebben konyhakésszé tudjuk varázsolni. A nyelvhal bőrét metsszük be a farokúszó felett, valamint végig a hát- és a hasúszó mellett. A farokúszót az egyik kezünkkel szorítsuk a munkalaphoz, és a másik kezünkkel húzzuk le a bőrét. Fordítsuk meg a halat, és a világos bőrével is ugyanígy járjunk el. Vágjuk le a fejét, majd az úszókat is. Vágjuk fel a hasüreget és belezzük ki.

Az így kapott halat forgassuk bele a kukoricaliszt és a füstölt paprika keverékébe, szórjuk meg frissen őrölt borssal, és kevés olívaolajon süssük meg mindkét oldalát (kb. 3-3 perc).

A kapribogyót mossuk át kétszer-háromszor vízzel, majd keverjük össze a kockára vágott sós citrom héjával, finomra vágott zöldfűszerekkel és 1 evőkanál olívaolajjal.

A salsát kanalazzuk a kisült halra, tálaljuk.

Megjegyzés

Reni receptje, az Élet napos oldala blogban találjátok további receptjeit! - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss