Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Omlett zabpelyhes lángossal

60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • Az omletthez:
  • 4 db tojás
  • paradicsom (ízlés szerint)
  • olajbogyó (ízlés szerint)
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld
  • őrölt bors
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • mozzarella
  • A zabpelyhes lángoshoz:
  • 2 dl zabpehely
  • 1,5 dl tej
  • 1 db tojás
  • 1 evőkanál olívaolaj

Elkészítés

Elkészítés: Az omletthez a tojásokat üssük fel egy tányérba, majd keverjük hozzá az apróra felvágott petrezselyemzöldet. Ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal.

A vöröshagymát vágjuk félbe, majd vágjuk fel vastagabb szeletekre. A paradicsomot vágjuk cikkekre. Az olajbogyó levét csepegtessük le.

Öntsük az olajat egy serpenyőbe, és melegítsük fel, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az olajbogyót, és pároljuk tovább. Végül tegyük bele a cikkekre vágott paradicsomot is. Pár perc után öntsük rá a megpárolódott zöldségekre a petrezselyemzölddel és fűszerekkel összekevert tojást. Süssük addig, amíg a tojás elkezd megszilárdulni. Ekkor csipkedjük a tetejére a mozzarellát, majd süssük készre.

A lángoshoz a zabpelyhet öntsük egy tálba, majd öntsük rá a tejet. Ezután hagyjuk, hogy teljesen magába szívja (kb. 30 perc). Ezután ízlés szerint sózzuk meg, és üssük bele a tojást, majd kézi habverővel alaposan keverjük össze.

Öntsük bele az olajat egy teflon serpenyőbe, majd hevítsük fel. Ezután öntsük bele a zabpelyhes masszát, majd terítsük el egyenletesen.

Alacsony lángon, süssük szép pirosra, majd fordítsuk meg, és a másik felét is süssük készre.

Tálaláskor az omlettet a zabpelyhes lángossal kínáljuk. Nagyon finom a kettő együtt, és igen laktató.

Ezek is érdekelhetnek

Friss