Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Olaszos szűzpecsenye

45 perc
mester
megfizethető
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A húst 4 egyenlő szeletre vágjuk, és kézzel megnyomkodjuk, esetleg kissé kiverjük úgy, hogy kb. másfél ujjnyi vastag legyen. Éles kiskéssel lapjában, a közepénél nem túl hosszan bevágjuk, és a kést jobbra-balra mozgatva a közepét kimélyítjük, sőt ujjal belenyúlva kitágítjuk. Az a jó, ha olyan, mint egy zseb. A só felével behintve félretesszük.

A sajtot csipetnyit megsózzuk, a zúzott fokhagymával, a borssal és a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. Ezután a húsok üregébe töltjük /nyomkodjuk/, a nyílást fogvájóval vagy hústűvel rögzítjük, nehogy a sajt kifolyjon belőle.

Az olajat megforrósítjuk, és a pecsenyéket közepes lángon, oldalanként 4-4 percig sütjük, de vigyázzunk, nehogy túlpiruljon. Ha kész, lecsöpögtetve félretesszük.

A visszamaradó zsiradékban a felszeletelt vöröshagymát kissé megpirítjuk, majd a liszttel és a paradicsompürével még 1 percig sütjük. A paradicsomlevet ráöntjük, a kakukkfűvel meg a babérral fűszerezzük, a citromlével és a cukorral ízesítjük, megsózzuk. Szorgalmasan kevergetve 4-5 percig főzzük, ezalatt közepesen sűrű mártás lesz belőle.

A pecsenyéket - miután a fogvájót kihúztuk belőlük - lábasba rakjuk, az ízes paradicsommártást rászűrjük. 2-3 percig forraljuk, hogy a hús is átmelegedjen.

Spagetti illik köretnek hozzá.

Megjegyzés

Ha valaki hasonlóan hozzánk szereti, ha a tészta tocsog a szaftban, akkor érdemes a mártást dupla adagban elkészíteni. - aniko111

Ezek is érdekelhetnek

Friss