Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Óévbúcsúztató - újévköszöntő

3... 2... 1... BÚÉK! Néhány nap múlva pukkannak a pezsgők, száll a konfetti. Minden ember az új évet köszönti, és búcsúztatja az előzőt. A babonák és a komoly számvetések ideje ez, amelyet talán könnyebbé tesz néhány igazán finom szilveszteri finomság malacból, virsliből, lencséből.
Konyhai babonák

Sok babona kapcsolódik az esztendő utolsó napjához. (Ez a nap csupán néhány évszázada december 31-e, hiszen régen tavasszal vagy ősszel kezdődött az újév.) Ma is sokan tartják úgy, hogy az esztendő első napja meghatározza a következő hónapok szerencséjét. Ezért készítünk például szerencse pogácsát vagy tortát, amelybe érmét sütünk - persze annak lesz szerencséje, aki megtalálja azt a finomságban.

A lányok az év utolsó napján gombócot főztek. Mindegyikbe egy-egy férfinév került, és amelyik gombóc először jött fel a víz felszínére, az jelezte a leendő férj nevét.

Régen fokhagyma kalendáriumot is készítettek az időjárás kifürkészésére: 12 gerezd fokhagymába (mindegyik egy-egy hónap megfelelője volt) fúrtak apró lyukat, ebbe sót tettek. Ha a hagyma reggelre átnedvesedett, arra a hónapra sok esőt vagy havat vártak.

Végül egy jó hír a háziasszonyoknak: Szilveszterkor tilos a mosás, takarítás, mert az elviszi a szerencsénket! Az alábbi fogásokat tehát már előző este elkészítheted, így az év utolsó napján csak a lakás díszítésére és a szépítkezésre kell gondolnod!

Boldog új évet kívánunk!

 

Lencsesaláta töltött dagadóval

Hozzávalók 6 személyre:
2 fej hagyma
10 dkg piros húsú paprika
5 db zsemle
10 dkg húsos szalonna
1 evőkanál vágott petrezselyem
2 tojás
1 db kisebb dagadó (80dkg)
5 evőkanál olaj
2 gerezd fokhagyma

A salátához:
50 dkg lencse
3 db babérlevél
15 dkg csemege uborka
15 dkg póréhagyma
1 fej lilahagyma
2 evőkanál magos mustár
2 evőkanál méz
1 evőkanál vágott petrezselyem
1 dl olívaolaj

Elkészítés: A lencsét 2 órára beáztatjuk. A hagymát meghámozzuk, az egyiket finomra vágjuk. A paprikát megtisztítjuk, megmossuk, húsát szintén apró kockákra vágjuk. Három zsemlét beáztatunk. Összevágunk két zsemlét közepes kockákra, és a forró sütőben néhány perc alatt aranyszínűre pirítjuk. Ettől szép mozaikos lesz a töltelék. Összekeverjük a beáztatott-kinyomkodott zsemlével. Apró kockákra vágjuk a szalonnát, megpirítjuk. Rátesszük az apróra vágott hagymát, megpirítjuk, és a zsemlékhez adjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a petrezselyemmel, beleütjük a tojásokat, és beletesszük a paprikát. Jól összekeverjük. A sütőt 180 fokra kapcsoljuk. Felszúrjuk a dagadót (vagy a hentessel felszúratjuk), de vigyázva nehogy kiszúrjuk. A húsba töltjük a tölteléket, a nyílást összetűzzük. Tepsibe szeleteljük a maradék hagymát és a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk a húst, és tepsibe fektetjük. Meglocsoljuk az olajjal, aláöntünk 2 dl vizet, és a sütőben szép barnára sütjük, közben gyakran locsolgatjuk, ha kell, pótoljuk a vizet. Ameddig sül a hús, elkészítjük a salátát. Leöblítjük a lencsét, és sós, babérleveles vízben feltesszük főni. Kíméletesen főzzük, amíg puha lesz, de nem szabad szétfőzni, körülbelül 40 perc elegendő. Amikor megfőtt, leöntjük a levet alóla. Az uborkát összevágjuk, a hagymákat megtisztítjuk, felkarikázzuk. Kikeverjük a mustárt, a mézzel, sóval, a petrezselyemmel, az olajjal és az uborka levével. Ebbe a lébe tesszük bele a lencsét, az uborkát és a hagymát. Összekeverjük, és hidegre tesszük. Amikor megsült a hús kivesszük, kicsit pihentetjük, és szeleteljük. A sültet hidegen és melegen egyaránt lehet fogyasztani a salátával.

Munka: kb. 1 óra
Fogyasztható: kb. 2 óra múlva
1 adag: 1262 kcal

Újévköszöntő menüajánlat a Ti receptjeitekből >>>


Malackocsonya

Hozzávalók 6 személyre:
1 db malac-csülök
2 db sertésnyelv
1 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 fej hagyma
1 fej fokhagyma
20 dkg füstölt sertéscomb
1 teáskanál egész bors
1 babérlevél

A tálaláshoz:
2 szem paradicsom
2 fej lilahagyma
1 paprika
5 dkg reszelt torma
ízlés szerint saláta
4 evőkanál olívaolaj a salátára

Elkészítés: A csülköt és a nyelvet megtisztítjuk, megmossuk, és annyi vízben, hogy ellepje, feltesszük főzni. Amikor felforrt, takarékra vesszük, és a habját leszedjük. Közben a zöldségeket megtisztítjuk. Amikor nem jön fel több hab, beletesszük a füstölt húst, a zöldségeket, a fűszereket, ízlés szerint sót és tovább főzzük. Ha ismét lesz habja, eltávolítjuk. Ha szükséges, néha pótoljuk a vizet, és addig főzzük, amíg a csülökcsont ki nem fordul a húsból. Kicsit pihentetjük, majd leszűrjük, a húsokat kivesszük, a csontot eltávolítjuk. A nyelvet megtisztítjuk (lehúzzuk a bőrét, és levágjuk a nem kívánt részeket), és nagyobb kockákra feldaraboljuk. Őzgerinc, vagy hasonló formába tesszük a darabolt húsokat, a nyelvet, esetleg színes paprikát, és ráöntjük a kocsonya levét. Hűvös helyen megdermesztjük. Tálaláskor az összevágott zöldségekkel, salátával - amit meglocsolunk olívaolajjal - körítjük, és mellé tesszük a reszelt tormát is. Könnyebben kijön a kocsonya a formából, ha a formát rövid ideig forró vízbe mártjuk. 

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 8 óra múlva
1 adag: 763 kcal

Újévköszöntő menüajánlat a Ti receptjeitekből >>>


Virslis burgonyasaláta

Hozzávalók 6 személyre:
60 dkg burgonya
30 dkg virsli
15 dkg lilahagyma
3 evőkanál fehérborecet
6 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál magos mustár
2 evőkanál vágott zellerzöld vagy petrezselyem
5 dkg zöldségcsíra

Elkészítés: A burgonyát megmossuk, és héjában, sós vízben puha főzzük. Ha megpuhult, leszűrjük, kicsit várunk, hogy hűljön, majd megtisztítjuk. Amikor teljesen kihűlt, karikákra vágjuk. A virslit is felkarikázzuk. A hagymát meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk. Az ecetet simára keverjük a mustárral, az olajjal, sóval, borssal ízesítjük, és 1 dl vízzel összerázzuk egy csavaros tetejű üvegben. A burgonyát, a hagymát, a virslit, tálba tesszük, ráöntjük az öntetet, rászórjuk a zellerzöldet és összeforgatjuk. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy jól összeérjenek az ízek (ha 1 napot áll, még ízletesebb). Tálalás előtt megszórjuk a csírával.

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 3 óra múlva
1 adag: 284 kcal

A fenti recepteket a Fanny Konyhából válogattuk. Fotók: Komáromi

Újévköszöntő menüajánlat a Ti receptjeitekből >>>

 

Ajánljuk még:
Lencse-szerencse - receptválogatás 2009 első napjára >>>
Ropogtatnivalók >>>
Vendégváró falatok >>>
Édes aprósütemények >>>
Sós aprósütemények >>>

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss