Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

5 környezetbarát, filléres trükk, amitől ragyog a konyha!

Takarítani nem igazán jó móka. Emellett a tisztítószerek - főleg, az igazán hatékonyak - borzasztó drágák, ráadásul, meglehetősen környezetszennyezőek is. A tisztaság, azonban, mint tudjuk, fél egészség, főleg, ha a konyháról van szó, ezért a takarítás nem megúszható, viszont olcsón, környezettudatosan és egyszerűen is kivitelezhető. Mutatunk 5 példát, hogyan!
 1. Olajat olajjal

A tűzhelyre került olaj-, zsír- és ételfoltok gyakorlatilag kötelező velejárói a főzésnek, eltávolításuk azonban közel sem egyszerű, és mindenképpen súrolót igénylő művelet. Ha azonban egy darab papírtörlőt bármilyen növényi olajjal átitatsz, és bedörzsölöd vele az odaszáradt ételmaradékkal alaposan beterített felületet, az minden sikálás nélkül, gyönyörűen lejön. Ezután egy mosogatószeres, vizes szivaccsal, majd egy száraz konyharuhával töröld szárazra, és máris úgy csillog majd, mint új korában.

2. Mikroszálas huzatokra alkoholt!

A titkozatos eredetű foltok a nem levehető és nem mosható huzatú kanapékon igen bosszantóak, hiszen egy takarítógép bérlése elég drága, és semmi nem garantálja, hogy többé nem keletkezik egy sem. Gyors megoldás lehet a foltok eltüntetésére némi alkohol - na, nem akármilyen: 70%-os, színtiszta, a patikából. Végy egy kisebb üres, újratölthető szórfejes flakont, töltsd meg az alkohollal, fújd be vele az érintett területet, és egy fehér, puha, száraz szivaccsal, óvatosan dörzsöld át a foltot. Ha megszáradt, egy finom sörtéjű kefével menj át a kezelt részen - és már kész is!

TAKARÍTÓSZEREK A KAMRÁBÓL ÉS A HŰTŐBŐL >>>
3. Ragyogó reluxa gyorsan és egyszerűen

A konyhai reluxa lamelláit nem egyszerű megszabadítani a zsíros vízgőz által odatapasztott szennyeződéstől, de ezzel a  filléres módszerrel igen: egy kisebb lavórban 1:1 arányban keverj össze vizet és 10%-os ételecetet, majd húzz a kezedre - vagy, ha érzékenyeny a bőrőd a gumikesztyűs kezedre - egy régi frottírzoknit, mártsd bele a keverékbe, és gyors, határozott mozdulatokkal töröld át vele a fekvő helyzetbe állított műanyag lapokat. Forgasd át függőleges állásba, és várj egy pár percet, amíg megszárad -meglátod, ragyogni fog!


4. Vízfoltok a lakkozott asztalon

A politúrozott asztalon óvatlanul elhelyezett, és ottfelejtett vizespohár másnapra igen csúnya, fehér foltot hagyhat a szép, fényes felületen, amit semmiféle bútorápolóval nem lehet eltüntetni - kivéve ha ezt a házi szert alkalmazod: keverj össze két rész vizet egy rész ecettel, öntsd egy szórófejes flakonba, és  spricceld be vele a vízkőfoltot. Ha kész, nedvesíts be vízzel egy tiszta rongyot, tedd rá a foltra, majd tegyél enyhén meleg vasalót, kb. 30 másodpercre (nagyon makacs folt esetén egy percig is rajta hagyhatod), és láss csodát - a rongy eltávolításával a foltot is eltávolítottad!

A 9 LEGJOBB ÉS LEGOLCSÓBB TERMÉSZETES TISZTÍTÓSZER >>>
 5. Kávéfőzőtisztítás mesterfokon

A kávéfőző minden apró alkatrészét megpucolni egyszerűen lehetetlen - már csak azért is, mert bizonyos elemeket egybeöntöttek vagy összeragasztottak. Ezért a legjobb módszer a szerkezet tökéletes kitakartására, ha a tisztítószerünk a  kávé útját követi: töltsd fel a kávéfőző víztartályát víz és ecet 1:1 arányú keverékével, és kapcsold be, majd félúton kapcsold ki, és hagyd egy órát állni a forró ecetes vizet a járatokban, majd újra kapcsold be. Ha kész, ugyanígy engedj át két-három teljes tartálynyi tiszta vizet a gépen, és már végeztél is. Egy ilyen procedúra után meglátod, sokkal zamatosabb, illatosabb lesz a kávéd!

5 KÉRDÉS ÉS VÁLASZ A HŰTŐTAKARÍTÁSRÓL >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss