Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Nyúlcomb fóliában

MME MME
120 perc
mester
megfizethető
2 adag

Elkészítés

A nyúlcombokat mossuk meg, szárítgassuk le, majd sózzuk és borsozzuk meg. Bőven szórjuk meg őrölt köménymaggal, valamint dörzsöljük be préselt fokhagymával.

Mindegyik combra helyezzünk 1-1 szelet húsos füstölt szalonnát, majd erre 1 kávéskanálnyi vajat. A húst szükség esetén szurkáljuk meg hústűvel, hogy az ízek jobban átjárják a rostokat, majd tegyük sütőzacskóba a combokat, és gondosan zárjuk le a fóliát.

Tegyük egy tepsibe, 180 °C-ra előmelegített sütőben süssük 1 órán keresztül, majd fordítsuk meg a combokat, hogy a másik felük is megszívja magát a finom szafttal. Süssük további fél órán át.

Megjegyzés

Igaz, hogy a nyúlhús elkészítési ideje hosszabb, mint a marha-, a sertés- vagy a baromfihúsé, a pikáns és jellegzetes ízeket kedvelők számára azonban igazi különlegességet jelent ez az alacsony zsírtartalmú, kedvező fehérje-összetételű és könnyen emészthető húsfajta. A nyúlhús nem igényel erős fűszerezést, íze jól megfér a magyaros fűszerekkel (kömény, mustár, majoránna, babérlevél), de citrommal, meggyel, sőt kapribogyóval is remek fogás készíthető az állat gerincéből, combjából vagy lapockájából. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss