Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Novemberi gasztrofesztiválok

A hosszú és kellemesen meleg október után már a tél ígéretével közelít a november. De semmi vész, hiszen meleg italokkal és melengető falatokkal gazdag programok egész sora színesíti ezt a hónapot is.

2013. november 8-9. Szent Márton Napi Újbor Ünnep, Villány
"Aki Márton napon libát nem eszik, az éhezni, aki újbort nem iszik, az szomjazni fog" - szól a mondás. A hagyományok fontosak, főleg ha jó borok és világraszóló lakoma kötődik hozzájuk - ennek szellemében szervezi idén is a Bock Pince a hagyományőrző Márton-napot.
www.bock.hu/pince

2013. november 08-10. Szegedi Mangalica Fesztivál, Szeged
A szervezők a különféle mangalicás termékek mellett kiemelt helyet, termelői piacteret biztosítanak a hazai kistermelők (sajtkészítők, házi lekvár-szörp, méz, olaj, fűszer, stb.) számára. Ez óriási sikert arat a vásárlók és az így lehetőséget kapott hazai kis gazdálkodók, családi vállalkozások között is. A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak.
www.mangalicafesztival.hu

2013. november 08-10. Márton-napi borfesztivál, Budapest
Borászok és borszeretők a Gellért különböző lakosztályaiban találkozhatnak a borok világával, ami egyszerre ad lehetőséget arra is, hogy a leghíresebb vendégekről elnevezett helyszínek is megnyíljanak a fesztiválozók előtt. Újbor, liba és Márton nap minden mennyiségben. És aki eljön a Márton-napi Borfesztiválra a Gellértbe, biztosan nem éhezik egész évben, mert a szólás szerint Márton-napon libát enni ezért kötelező! Gasztro-vonalon az idei borfesztiválon a szervezők újdonsággal állnak elő: átlépik Magyarország határait, és bemutatják egyes országok Márton-napi szokásait is. A borvacsorák keretein belül négy nemzet kiváló séfje egy-egy jellegzetes étellel fűszerezi meg a péntek és szombat estét a Gellért Sörözőben. A fesztivál színtéren a gasztro kiállítók mellett pedig a Gellért ételstandjai kínálják nemzetközi specialitásokkal a borkóstolás közben falatozásra vágyókat. Esténként a Fürdőcsarnok videodiszkóval és koncertek sorával várja a vendégeket.
www.borfesztivalgellert.hu

2013. november 08-10. Márton-napi Pálinkafesztivál, Siófok
A rendezők és kiállítók mindenre felkészültek, csapra verik majd a hordókat, felsorakoztatják a pálinkás butykosokat, ropogósra sütögetik a finom húsokat, leszervezték a gondosan kiválogatott fellépő zenészeket - és most várnak türelmesen. Várják a betérő, szomjas, éhes, felüdülni vágyó vendégeket, hogy bearanyozzák a kikapcsolódás óráit. A sütőkben pedig várni fogják a közönséget a hízott libák, hogy senki ne maradjon éhesen, ha - egy-két kupica pálinka után - megjönne az étvágya.
www.siofokportal.com

2013. november 9. Márton-napi vigasságok, Nyíregyháza (Sóstófürdő)
A belépésnél (amely Márton nevűeknek egy fillérjébe sem kerül) libazsíros és vöröshagymás Márton-falattal, libatepertővel és újbor-kóstolóval szolgálnak, hogy az előételre már gondjuk ne legyen. Úgy is egész nap libás fogásokat fognak kóstolni: ínyenc libabecsinált levest, sült libacombot savanyúsággal és krumplival, sült tököt, desszertnek pedig Márton prószáját. A gyógyteáról és forralt borról sem feledkeznek meg! A szervezők számos programot kínálnak. Délben Jó ebédhez kong a hordó - sport és szellemi vetélkedőre hívják a falu apraja-nagyját. Fél kettőkor a legszebb libát is díjazzák. 14 órától Ludas Matyi kalandjait a MiaManó Színház feldolgozásában fogják átélni.
www.muzeumfalu.hu

2013. november 9. Tortafesztivál, Nagykanizsa
A profi és amatőr versenyzők ünnepi, emeletes, különleges, extra tortákkal nevezhetnek, grillázs, krémes és burkolt kategóriában, de várják a szervezők a legfinomabb házi sütikkel versenyző minimum kétfős csapatokat is. A tortaverseny témája szabadon választott, bármilyen tortával lehet nevezni. Készen kell hozni dekorációval együtt.
www.facebook.com/TortafesztivalNagykanizsa

2013. november 9-10. Szent Márton Újborfesztivál és Libator, Szentendre
Magyarországon egyre többen ünneplik újborral és libával Márton napját. Az ország egyik legsikeresebb Márton-napi eseménye a szentendrei Skanzen újborfesztiválja. A csípős hidegben a programokat a múzeumi épületek belső tereiben tartják, ahol a rakott tűzhelyekben, búbos kemencékben, szemes kályhákban lobogó tűz melege mellett jól esik hallgatni a tollfosztó meséit és kóstolni a különböző receptek szerint készült libás ételekből, amelyek mellé hazai borászok kézműves újboraikat ajánlják. A kézműves tevékenységek témái az őszhöz és a libához kapcsolódva mind megjelennek a két nap során: madáretető, kenőtoll, zokniliba, gesztenye figura és ujjbáb készítésére lesz lehetőség. Akik pedig a borozgatás után táncra perdülnének, keressék fel a legközelebbi pajtát, ahol járhatják a csűrdöngölőt, lesz táncház-etikett, valamint népi hangszerkészítés bemutató. Az állattartó tanyán megrendezik a szárnyas kétlábú jószágok parádéját, fókuszba kerülnek a libák, de a játékos kérdésekre válaszolva lehetőség nyílik közelebbről megismerni a tanya minden lakóját. A két nap során a Márton-napi búcsú szokásai is megelevenednek a Skanzen portáin.
www.skanzen.hu

2013. november 10. Pécsi Sütőtök Fesztivál és Helyi Termék Börze, Pécs
A Zsolnay Negyed 2013. november 10-én kellemes őszi gasztro-vásár családi programmal várja az érdeklődőket. Főleg azokat, akik szeretik a Márton napi hagyományokat és az ízletes sütőtököt. A Sütőtök Fesztiválon csodás vasárnapi ebédet költhetnek el a vendégek, természetesen a Márton-nap jegyében. Így a terítékre sütőtök, liba és újbor kerül. Az egész napos programok sorában lesz táncház, koncert, népi játékok, népzene, néptánc, vásár, kézműveskedés, tökfaragás, bábelőadás és lampionos felvonulás.
www.zsn.hu

2013. november 10. Szent Márton-napi borünnep, Noszvaj
Márton napja évszázadokon keresztül a gazdasági év kiemelkedő zárónapja és az adventtel összefüggő negyvennapos böjt kezdete volt. Bortermő vidékeken már régen szokásba jött, hogy Márton napján töltenek első ízben az újborból, mivel azt tartja a néphit, hogy "mire Márton megérkezett, minden must már borrá érett". A népi hagyomány szerint a Márton-napi sült lúd mellcsontjából jósolták meg a téli időjárást: amennyiben a sült liba mellcsontja fehér színű, akkor hosszú, havas, hideg tél várható. Ha a mellcsont piros, csak amolyan fekete karácsonyos, locs-pocs időre lehet kilátásunk. "Ha Márton napján a libák korcsolyáznak, akkor karácsonykor bízvást bőrig áznak" - hangzik a mondás.
www.noszvaj.hu

2013. november 15-17. Tihanyi gardafesztivál, Tihany
Tihany egyik nevezetessége a garda, a látott hal, még a település címerére is rákerült. Szerencsére még élnek a régi halászok közül, akik tudják, hogyan halászták ezt a különleges halat. Az ő elmondásuk alapján elevenítik fel ezt a régi szokást. A vendégek hajókról követik a halászatot. Amikor kifogják a gardákat, utána a perjel úr megáldja a halat az Apátságban, majd tavalyi szőlővenyigére húzzák a beirdalt, bepaprikázott halakat, körbe a földbe szúrják, és parázson megsütik. A második napon persze az elmaradhatatlan halászlé- és halételfőző verseny fűszerezi be az őszi hétvégét - emellett halas játszóház, táncház és más szórakoztató programok várják a kicsiket és nagyokat a kétnapos rendezvényen.
www.tihany.hu

2013. november 15-17. Forralt bor fesztivál, Örkény
A sztárfellépőkön kívül a színpadon folyamatos műsorral szórakoztatják a közönséget, illetve a pénteki és szombati napon Márton-napi gasztronómiai programokkal is készülnek. A hétvége folyamán a látogatók szavazatai alapján eldől, ki nyeri a 2013-as év Forralt bora címet, illetve ki készíti 2013 legjobb ludaskásáját.
www.forraltborfesztival.hu

2013. november 17. Vonyarcvashegyi disznóvágás és kolbásztöltő verseny, Vonyarcvashegy
A hagyományok ápolásával, s természetesen finom falatokkal elevenítik fel a régi falusi disznóvágásokat. A napot házi pálinkával kezdik, majd a disznó tisztítása, pörzsölése és feldolgozása kerül sorra, melyen tetszés szerint bárki részt vehet. Reggelire hagymán pirított friss vért, resztelt májat, savanyúsággal és kenyérrel tálalnak fel. A vendégek a disznósajt, a májas-véres hurka, a házi kolbász és a házi tepertő készítésének rejtelmeit leshetik el, közben harmonikaszó gondoskodik a megfelelő hangulatról. Déltől kóstolási lehetőség (hurka, kolbász, sült császár, savanyúság, vagy toros káposzta).
www.vonyarcvashegy.hu

2013. november 22. Vonyarcvashegyi süteménysütő verseny, Vonyarcvashegy
A rendezvény célja a különböző házi sütemények bemutatása, megismertetése, a nagymamák féltve őrzött receptjeinek megmentése, és a régi, valamint disznóvágással kapcsolatos sütemények megkóstolása.
www.vonyarcvashegy.hu

2013. november 22-24. Borkorcsolya napok, Egerszalók
A Borkorcsolya napok alkalmat ad a vendégeknek a három település - Egerszalók, Demjén és Egerszólát - legjobb borainak és ételeinek megismerésére. A borkorcsolyák olyan ételspecialitások, melyek jól kiegészítik a helyi borászok kínálatát. A vendégek főzhetnek a szakácsokkal, kóstolhatnak kiváló borokat.
www.gyogyvizekvolgye.hu

2013. november 23. Hagyományőrző Falusi Disznótor, Nagybörzsöny
A szervezők szívesen látnak mindenkit, akit igazán érdekel egy falusi környezetben bemutatott és a hagyományokra nagy hangsúlyt fektetett nagybörzsönyi disznóvágás. A fogópálinkás reggelit, a forralt boros ebédet, valamint a többfogásos vacsorát érdemes kipróbálni. Nagyon fontos az előzetes jelentkezés!
www.tenekht.hu

2013. november 30. Szennai Hurkafesztivál, Szenna
A Szennai Hurkafesztivál nagy számmal vonzza a hagyományos disznótorok elmaradhatatlan ételének, a hurkának kedvelőit. A jelentkező csapatok megküzdenek a legízletesebb hurka, a leggyorsabb hurkatöltő és -kötöző címért. Míg a csapatok lelkesen töltenek, kötöznek és sütnek, addig színes kulturális programok, műsorok felváltva szórakoztatják a vendégeket és a versenyzőket egyaránt. A zsűri asztalára és a vendégek elé egyaránt finomabbnál finomabb hurkás ételek kerülnek, többek között véres, májas, mangalica húsos, kukoricás, gombás, zöldséges és különböző ínyencségek is, mint pl. palacsintatésztába töltött hurka vagy az igen érdekes csokoládés hurka házi ribizliszörppel. Az fesztivál látogatói tehát a színvonalas kulturális műsorok mellett bepillantást nyerhetnek a hurkakészítés művészetébe, jóízűen falatozhatnak e hagyományos étel különféle variációiból, kortyolhatnak a jóízű szennai borokból és pálinkákból.
www.szenna.hu

2013. november 30. MÉZzz ide! - családi nap és mézvásár, Budapest
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban ezen a szombaton a mézé lesz a főszerep. Különleges termelői mézek kóstolásával és vásárával, érdekes előadásokkal a méz témakörében, valamint gyerekfoglalkozásokkal és mézeskalács-készítéssel várják a látogatókat, a rendezvény koncerttel zárul.
www.mkvm.hu

2013. november 30. - 2013. december 1. Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál
A fesztivál több érdekes programjával együtt lehetőséget teremt arra, hogy a nagyközönség és a szakmai látogatók megismerhessék Magyarország borvidékeinek és tájainak legkiválóbb újborait és ízletes sajtjait. A vendégek személyesen találkozhatnak a termelőkkel, és szakmai tájékoztatást kaphatnak az újborok és a sajtok készítésének mesterfogásairól.
www.ujboressajtfesztival.hu

Ezek is érdekelhetnek

Friss