Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

New York cheesecake (sajttorta)

MME MME
1 5/5
75 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Mozsárban összetörjük a kekszet, majd tálba tesszük, és alaposan összedolgozzuk a vajjal. 20 centi átmérőjű kapcsos tortaforma aljába nyomkodjuk, lefóliázzuk, és a hűtőbe tesszük, amíg a krém készül.

A krémsajtot simára keverjük, hozzáadjuk a porcukrot, majd egyesével a tojásokat és sárgát is, mindegyiket jól elkeverve a krémben. Mehet bele a tejszín, a tejföl, a citrom leve és a reszelt héja, végül a keményítő.

Kivesszük a hűtőből a tortaformát, majd beleöntjük a masszát. A formát egy magasabb falú tepsibe helyezzük, és 2-3 centi magasságig felöntjük forró vízzel. Így megy a 180 fokra előmelegített sütőbe, amit a tepsi betételekor leveszünk 150 fokra, és tortát kb. 45 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, amikor a teteje már szilárd, de belül kicsit remegős.

Az öntethez az epret felaprítjuk, és egy kis nyeles forralóban alacsony lángon, kevés cukorral és balzsamecettel összeforraljuk, aprított friss bazsalikommal fűszerezzük. Amikor már kissé szirupos, elzárhatjuk alatta a tüzet. Pikáns kiegészítője tortánknak.

Megjegyzés

Péter András receptje, fotó: Tóth András - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss