Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Nektarinos-szedres Charlotte

MME MME
60 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Először a piskótát sütjük meg. A fehérjét gépi habverővel elkezdjük habbá verni, félidőben kanalanként hozzáadjuk a cukrot (közben folyamatosan dolgozzon a habverő), és egészen kemény habbá verjük. Folyamatos működés mellett a tojássárgákat is egyenként hozzáadjuk, mindig megvárva, hogy alaposan elkeveredjenek.

A liszt következik, ezt is kanalanként adjuk hozzá, folyamatos habverés mellett. Ha már homogén a massza, egy fakanállal lazán belekeverünk egy evőkanál olajat is. Sütőpapírral bélelt tepsire simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük. Ha kész, rácsra tesszük hűlni.

Közben a tejszínt kemény habbá verjük és a zselatinos tasak utasítása szerint azt is és a cukrokat is hozzáadjuk, végül lazán elkeverjük a joghurttal és belepotyogtatjuk a felkockázott nektarint és a szedret is. Ha a piskóta már szobahőmérsékletű, megkenjük lekvárral, feltekerjük és 1-1,5 cm vékony szeletekre vágjuk (érdemes a kést minden szelet után megtörölni).

Fogunk egy mélyebb, kerek tálat, kibéleljük folpackkal úgy, hogy túlnyúljon az edény peremén. A tálat szorosan kirakjuk a piskótaszeletekkel. Belesimítjuk a krémet. Megnézzük, hogy az oldalán kell-e még pótolni a piskótát. Ha nem, akkor a maradék szeletekkel kirakjuk a tetejét is. (Ha nem maradt tekercs, esetleg babapiskótával is lehet).

Jó néhány órára hűtőbe tesszük dermedni. Fogyasztás előtt fogunk egy nagyobb tálcát, tortacsipkét tehetünk rá és ügyesen ráborítjuk a tortát. A folpack miatt simán kijön majd a tálból.

Megjegyzés

Fotó és recept: Mandula konyhai kalandjai blog - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss