Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ne csak igyuk a feketét!

Egy csésze erős fekete az egyik legjobb ételízesítők és színezők egyike. Édességek mellett az ínyencek kipróbálhatják húsok pácolásakor, sőt fűszeres tésztamártásokhoz is!

 

Tejszínes kávétorta

Hozzávalók 12 szelethez:
20 dkg liszt + a sütőformához
vaj a sütőformához
1,5 evőkanál kakaópor
1,5 kiskanál sütőpor
1 tasak zselatinpor
3 tojás
20 dkg cukor
0,5 dl jó erős feketekávé
4 dl tejszín
1 evőkanál porcukor
1 kiskanál azonnal oldódó kávépor

Előkészítés: A lisztet elkeverjük 1 evőkanál kakóporral és a sütőporral. Kivajazunk, kilisztezünk egy kerek, kapcsos tortaformát. A zselatinport a csomagoláson olvasható előírás szerint beáztatjuk. A sütőt 180 C-fokra előmelegítjük.

Elkészítés: A tojást a cukorral habosra felverjük. Hozzáadjuk a feketekávét, majd óvatosan lisztes keveréket. A tésztát a formába öntjük, és a sütőben 40 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni. A zselatint 1 dl vízzel felmelegítjük (nem főzzük!), hagyjuk langyosra hűlni. Közben a tejszínt kemény habbá verjük, és kettéosztjuk. A zselatint a felvert tejszínhab felével egy percig még egyszer felverjük. A megsült piskótát kettévágjuk, az alsó lapot megkenjük a zselatinos tejszínhabbal. Ráborítjuk a másik lapot, a tetejére tesszük a tejszínhab másik felét, és megszórjuk a porcukorral. 30 percre a hűtőbe tesszük. Tálaláskor elkeverjük a maradék kakaóport a kávéporral, és megszórjuk vele a torta tetejét.

 

Kávéparfé whiskeylikőrrel

Hozzávalók:
5 tojássárgája
15 dkg porcukor
1 erős feketekávé
4 dl tejszín
1 dl whiskey-s tejszínes krémlikőr
4 mokkáskanál kakaópor

Előkészítés: A tojásokat kettéválasztjuk, csak a sárgájára lesz szükségünk. Vízfürdőt készítünk.

Elkészítés: Fém keverőtálban a tojások sárgáját a porcukorral fehéredésig keverjük. Beleöntjük a kávét, és vízgőz fölött a masszát sűrűre főzzük. Kihűtjük. Kemény habbá verünk 3 dl tejszínt, és a kihűlt krémhez keverjük. A krémet kétharmad-egyharmad arányban elosztjuk, és a kisebbik részébe belekeverjük a likőrt. A sima kávés krémet hőálló poharakba adagoljuk (a parfét úgy tálaljuk majd, mint az ír fekete kávét), óvatosan rákanalazzuk a likőrös krémet, és a mélyhűtőben nem túl keményre fagyasztjuk (kb. 2,5 óra). Tálalás előtt a maradék tejszínt kemény habbá verjük. A parfét 10 percig szobahőmérsékleten állni hagyjuk. A tejszínt nyomózsákba szedjük, a poharakat megdíszítjük vele, és a kakaóporral megszórva tálaljuk.

 

Kávékrém

Hozzávalók 4 személyre:
7 dl tej
2 tojás
2 evőkanál azonnal oldódó porkávé
1 evőkanál liszt
15 dkg cukor
5 dkg csokoládé a díszítéshez

Előkészítés: A tejet – fél dl kivételével – felforraljuk. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük.

Elkészítés: A forró tejbe keverjük a kávéport, és hagyjuk, hogy teljesen feloldódjon. A lisztet a maradék hideg tejjel jól eldolgozzuk, és a forró kávés tejhez keverjük. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, a tejhez adjuk, végül beledolgozzuk a fehérjéből vert habot. Üvegkelyhekbe adagoljuk, 2 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Tálaláskor a csokoládéból zöldséghámozóval forgácsokat faragunk le, és a krémre szórjuk. Jól lehűtött fagylaltról is faraghatunk csíkokat hasonló módon, de akkor a kínálással igyekeznünk kell, hogy a fagylaltdísz ne olvadjon meg.

A következő oldalon az ínyenceknek ajánlunk remek recepteket! >>>

 

Tészta különleges mártással

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg száraz tészta (masni vagy orsó)
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
35 dkg csiperkegomba (vagy vegyesen több fajta)
20 dkg sonka
2 evőkanál olívaolaj
8 evőkanál paradicsompüré
1 kiskanál cukor
1 dl feketekávé
4 evőkanál reszelt parmezán sajt

Előkészítés: Vizet forralunk a tésztafőzéshez. A hagymát, a fokhagymát meghámozzuk, felaprítjuk. A gombát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A sonkát kis kockákra daraboljuk.

Elkészítés: Felforrósítjuk az olajat, a hagymát és a fokhagymát üvegesre pároljuk benne. Hozzáadjuk a gombát, és addig pirítjuk, amíg a leve elpárolog. A gombához keverjük a sonkát, a paradicsompürét, a cukrot és a kávét, sózzuk, borsozzuk. Erős lángon, állandóan kevergetve 5 percig főzzük. A tésztát bő sós vízben kifőzzük, leszűrjük. Tányérokra szétosztjuk, ráadagoljuk a mártást, és a sajttal megszórva, forrón tálaljuk.

 

Pácolt karaj hirtelen sütve

Hozzávalók 4 személyre:
8 szelet csontos sertéskaraj
3 evőkanál olívaolaj

A páchoz:
2 dl erős feketekávé
6 evőkanál borecet
1 evőkanál cukor
2 evőkanál mustár
4 kiskanál Worchestershire szósz

Előkészítés:
A páchoz összekeverjük a kávét a borecettel, a cukorral, a mustárral és a Worchestershire mártással. A hússzelteket leöblítjük, leszárítjuk, lapos porcelántálba fektetjük, ráöntjük a pácot, és letakarva a hűtőben legalább 3 órán át érni hagyjuk.

Elkészítés: Az olívaolajat bevonatos serpenyőben felforrósítjuk. A húsokat kivesszük a pácból, és mindkét oldalukat 5-8  percig sütjük. Közben a páclével gyakran megkenegetjük. Friss zöldsalátával körítve tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss