Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Narancsos felhő (narancsos-csokis mousse süti)

90 perc
mester
költséges
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. Először elkészítjük a narancs mousse-t. 0,8 dkg zselatint hideg vízbe áztatunk, és 1,5 dl narancslével összeforraljuk. Amíg kihűl, habosra keverjük 1 tojássárgával és 4 dkg cukorral, valamint a reszelt narancshéjjal. Félretesszük.1 dl tejszínt és 1 tojásfehérjét külön- külön kemény habbá verünk.
  2. Amikor minden hozzávaló kihűlt, kézzel vagy fakanállal óvatosan összeforgatjuk, hogy egyneművé váljon. (Vigyázzunk, hogy a habot ne törjük össze!) Ezután hideg vízzel kiöblített, magasabb falú szilikonformába kanalazzuk, és kicsit megrázogatjuk, -ütögetjük, hogy a levegő távozzon belőle. Hűtőbe tesszük.
  3. Ezt követi a csoki mousse elkészítése. Gőz fölött megolvasztjuk az étcsokit. 2 tojásfehérjét kemény habbá verünk 10 dkg cukorral, majd 2 dl tejszínt egy másik edényben szintén kemény habbá verünk. Ha langyosra hűlt a csoki, belekeverjük a tojások sárgáját, majd óvatos mozdulatokkal, lassan a tejszínhabot és a tojásfehérjét is beleforgatjuk a csokiba. Az előző mousse tetejére kanalazzuk, és visszatesszük a hűtőbe 4 órára.
  4. Közben elkészítjük a tésztát: 13 dkg cukrot 2 tojással habosra keverünk. Hozzáadjuk az 1 dl olajat, a sót, a 0,5 dl narancslevet, a reszelt citromot, a fél csomag sütőport és a 15 dkg lisztet. Óvatosan összeforgatjuk, majd kizsírozott tepsiben 180 fokon 25 perc alatt kisütjük.
  5. Amikor a piskótánk kihűlt, a kétféle mousse tetejére tesszük (még mindig a formában), a tetejét alufóliával letakarjuk, hogy ne száradjon ki, és visszatesszük a hűtőbe. Fél óra múlva kivesszük a hűtőből, és kifordítjuk a tortából, úgy, hogy a mousse legyen felül.
  6. Díszítésként mini szilikonformákba (félgömb alakú) is tölthetünk habot, majd egy-egy marcipángolyót tetszünk a közepébe. A dekorációhoz felmelegítünk 3 dkg porzselatint 15 dkg cukorral és 3 dl narancslével. Amikor kissé kihűlt, leöntjük a süteményünk tetejét, és szeletelésig visszatesszük a hűtőbe.

Megjegyzés

Igazán különleges desszert, ünnepi alkalmakra ajánlom, mert időigényes az elkészítése, de felejthetetlen.
Ha felnőtteknek készül, én még teszek egy kis likőrt is a mousse rétegbe. - Némethné Ildikó

Ezek is érdekelhetnek

Friss