Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Munkácsy rántott mangalicakaraja

MME MME
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A burgonyát megmossuk és sós bő vízben főzzük puhulásig.
  2. A céklát is megmossuk és sós bő vízben megfőzzük puhulásig.
  3. Egy tálban összekeverjük a mustárt, apróra vágott újhagymát és uborkát, hozzáadjuk a majonézt, és beízesítjük sóval és borssal.
  4. Amikor készre főtt a burgonya és a cékla, langyosra hűtjük, megpucoljuk, felkockázzuk, majd összekeverjük a mártással és tálalásig a hűtőben hagyjuk érlelődni.
  5. A karajszeleteket finoman megklopfoljuk, és besózzuk. Hagyományos módon panírozzuk: először lisztbe, majd a felvert sózott tojásba, és végül a zsemlemorzsába forgatjuk, majd 3-4 perc alatt bő, forró zsiradékban kisütjük a húszseletek mindkét oldalát.
  6. A salátát a tányérokra capri-bogyóval és friss zöldségekkel tálalhatjuk, és tegyük mellé Munkácsy kedvenc, frissen sült rántott szeleteit!

    A bártfay étterem ajánlásával >>> 

Megjegyzés

Kovács Zoltán Creative Chef receptje
Kovács Zoltán Budapest legjobb éttermeinek dolgozott közel húsz évig, mint séf és kreatív séf. Szakács mestervizsgája mellé felsőfokú kereskedelmi és reklám diplomával is rendelkezik. Nála tanult többek között Széll Tamás is, aki 2016-ban döntőbe jutott a Bocuse d’Or versenyen és megnyerte a szakácsolimpia európai döntőjét. Az utóbbi időben több nagykövetség vezető séfje. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss